A kihalás szélén: miért számítanak a nyugati csimpánzok? Fotóesszé
A nyugati csimpánzok a kihalás szélére kerültek: az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolta őket. Roberto García Roa fotóriporter és tudós együtt dolgozik a guineai Csimpánzvédelmi Központtal, amely egyike a kevés nemzetközi intézménynek, ahol ennek az emberszabású majomcsoportnak a védelmével foglalkoznak, és az egyetlen menhely, amely mentett csimpánzokat enged vissza a vadonba – azonban ez a projekt most veszélybe került.
Írta: Roberto García-Roa és Javier Ábalos, fotó: Roberto García-Roa
Fordította: Szabó Anna, Mészáros Adrienne
Pepe kezdi megszeretni az iskolát. Gyakran gondjai vannak az összpontosítással, mivel új társával, Michelle-lel birkózni sokkal szórakoztatóbb. Ez a bébi a csimpánzok legveszélyeztetettebb alfajához, a nyugati csimpánzokéhoz (Pan troglodytes verus) tartozik.
1. kép: Pepe, az egyéves csimpánzbébi, akit a Csimpánzvédelmi Központ mentett meg az orvvadászoktól éppen az egyik iskolai foglalkozást élvezi az erdőben
Nagyon fiatalon lett árva, amikor anyját orvvadászok megölték. A guineai Csimpánzvédelmi Központban (Chimpanzee Conservation Center - CCC) lakó árvák csoportja számára az „iskolába járás” napi kirándulásokat jelent a High Niger Nemzeti Park buja erdeibe, ahol a gondozók megtanítják nekik azokat a készségeket, amelyekre szükségük lesz a kihívásokkal teli környezetben való eligazodáshoz és vadon élő társaik összetett társadalmi életébe való beilleszkedéshez. Több évbe telik, amíg a fiatal csimpánzok készen állnak a szabadon engedésre, de a sikeres rehabilitáció korántsem garantált.
2. kép: Egy csoport „tinédzser” sétál az erdőben a Csimpánzvédelmi központ által ellenőrzött területen. A csimpánzok szabadon léphetnek kapcsolatba egymással és a természeti környezettel. Sokat kell még tanulniuk ahhoz, hogy visszaengedjék őket a vadonba.
3. kép: A gondozók nélkülözhetetlenek a csimpánzbébik neveléséhez. Döntő szerepet játszanak a csimpánzok társas kapcsolatainak erősítésében. Antoine éppen az egyik árvával játszik, mielőtt megkezdik napi sétájukat az erdőben.
A csimpánzok valaha szép számban éltek szerte az egyenlítői Afrikában, de mára eltűntek egykori elterjedési területük nagy részéről. 2003-ban 170,000-300,000 vadon élő egyedre becsülték a populációt egy rendkívül szétszabdalt területen, amely 1 millió négyzetmérföldet (2,6 millió négyzetkilométert) fed le. A csimpánzoknak négy elismert alfaja létezik, amelyek közül a nyugati csimpánzok számos egyedi viselkedésformájukkal tűnnek ki.
Ennek az alfajnak egyes közösségeiről feljegyezték, hogy fából készült lándzsákat gyártanak, amivel más főemlősökre vadásznak; a diót úgy törik fel, hogy egy tönkön egyensúlyozzák és kővel ütik; forró napokon vízbe mártóznak és ott játszanak, hogy lehűtsék magukat; éjszaka vándorolnak és keresnek táplálékot; rendszeresen barlangokban gyűlnek össze, hogy ott társas életet éljenek és aludjanak. E magatartásformák közül sok a társas tanulás révén nemzedékeken át kulturálisan átörökíthető.
4. kép: Houmou az egyik elárvult társával játszik egy erdei séta során. A fiatalok közötti társas kötelékek elengedhetetlenek ahhoz, hogy minden egyed kialakítsa csoportbéli szerepét és a rangsorban betöltött pozícióját.
A kutatókat érthető módon izgatja e gazdag kulturális sokszínűség megértésének a lehetősége, bár sajnos jelentős időkényszerben vannak. A példátlan egyedszám-csökkenésről szóló jelentések után a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2016-ban a nyugati csimpánzok fenyegetettségét veszélyeztetettről (a többi alfaj jelenlegi állapota) kritikusan veszélyeztetettre változtatta.
A 2020-30-as akcióterv szerint, mely a nyugati csimpánzok megóvását célozza, 10,000-52,000 vadon élő csimpánz marad Nyugat-Afrikában, elsősorban Guinea-ban, Libériában és Sierra Leone-ban. Guinea-ban él a megmaradt populáció több, mint 60%-a. Ráadásul Guineában a csimpánzok több mint 80%-a védett területeken kívül él, így a távolság és az, hogy az élőhelyük nem megközelíthető a legfőbb biztosítéka a vadon élő populációk fennmaradásának.
5. kép A nyugati csimpánzoknál talált egyedi viselkedésformák közül sok kulturálisan átadható a társas tanulás révén. Emiatt alapvető, hogy a csimpánzok rehabilitációja során biztosítsák a társas interakciókat még a potenciális szabadon engedés előtt
„Guinea gazdag ásványkincsekben, például bauxitban (amelyet elektronikai eszközökben használnak), és ez az ágazat gyorsan bővül. A nagyszabású fejlesztési projektek (például bányák és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúrák) által okozott erdőirtás, az élőhelyek szétaprózódása, valamint a növekvő népesség és a terméketlen talaj miatt egyre inkább terjedő önellátó gazdálkodás fokozatosan elveszi a csimpánzok élőhelyét” - mondja Tatyana Humle, a Csimpánzvédelmi Központ igazgatótanácsának elnöke.
Bár Guinea egyes területein az ember és csimpánz közötti rokonságról szóló népi (megalapozott) hiedelmek hagyományosan segítik a faj védelmét, az orvvadászat - mely során a kölyköket háziállatként, a felnőtteket bozóthúsként adják el – a csimpánzvédelem egyik legsúlyosabb problémájává válik. „Ez az egyik szerencsétlen mellékterméke annak, hogy a csimpánzok természetes élőhelye gyors ütemben az emberi tevékenységek színterévé változott.
Az erdők és farmok mozaikjában élő csimpánzok gyakran kénytelenek megdézsmálni a termesztett növényeket és gyümölcsösöket, hogy kompenzálják természetes élelmiszerforrásaik elvesztését, de ez sokszor csimpánzirtó bosszúhadjáratokhoz vezet és elárvult bébiket hagy maga után” - mondja. A nyugati csimpánzok közel fele él emberi településtől vagy úttól 5 km-en belül, és ez a távolság tovább fog csökkenni, ha nem hoznak sürgős intézkedéseket az antropogén (emberi tevékenységből származó) nyomás szabályozására.
Több, mint menedék
Az 1997-ben indult Csimpánzvédelmi Központ (CCC) célja az illegális kereskedelem áldozatává vált, illetve az irtóhadjáratok következtében megsérült vagy árván maradt csimpánzok rehabilitációja és visszatelepítése a vadonba. Közel 26 év után a CCC az afrikai emberszabású majmok védelmének vezető intézményévé vált és üzenete eljutott a guineai társadalom különböző rétegeihez.
6. kép: A Csimpánzvédelmi Központ egyik munkatársa osztályozza és kezeli a csimpánzoknak szánt élelmiszereket, főként zöldségeket, gyümölcsöket és gabonaféléket.
7. kép: A Csimpánzvédelmi Központ munkatársai sietnek a nemzeti hatóságok segítségére, amikor ez utóbbiak csimpánz orvvadászat áldozataira bukkannak.
8. kép: Az emberek saját termékeiket árulják, ezeket később a csimpánzok táplálékaként használnak fel. Ez folyamatos pénzforrást jelent a közösségek számára és hozzájárul a környezeti tudatosság erősítéséhez, ami hangsúlyozza a csimpánzok védelmének a fontosságát.
A legfontosabb, hogy a CCC azzal, hogy az elkobzott csimpánzokat egy életen át gondozza és a jólétüket biztosítja, alapvető szerepet játszik a nemzeti hatóságok támogatásában az élő csimpánzok illegális kereskedelme elleni küzdelmük során. Fellendítik a helyi gazdaságot azáltal, hogy a csimpánzokat helyi termékekkel (zöldségekkel, gyümölcsökkel és gabonafélékkel) etetik és ez szintén segít felhívni a figyelmet a veszélyeztetett alfaj védelmének fontosságára.
9. kép: Cédric Kambere a Csimpánzvédelmi Központ kulcsfontosságú tagja. Kongói állatorvos, aki nagy tapasztalattal rendelkezik az emberszabású majmokkal való tevékenységben. Munkája különösen hasznos a mentett csimpánzbébik esetében, mivel ők gyakran kritikus egészségi állapotban érkeznek a menedékhelyre
10. kép: Marco az erdőben. Ezt a fiatal csimpánzt azután mentették meg, hogy anyját lelőtték és megölték a húsáért. A golyó eltalálta Marco száját és súlyos sérüléseket okozott neki
11. kép: A csimpánzokat az állatorvosok naponta ellenőrzik.
12. kép: Pepe bébicsimpánz, az étrendje még mindig tejalapú. Michelle, a gondozója megeteti őt, mielőtt együtt kimennének az erdőbe. Egy meghitt pillanat Pepe és gondozója, Michelle között, miután majdnem egy órán át játszottak az erdőben. A köztük kiépült bizalom segít Pepének egészséges szociális közegben felnőni. A nem szocializált állatokat nemcsak rehabilitálni, hanem csoportba integrálni is nehéz.
Cédric Kambere, egy kongói állatorvos, aki nagy tapasztalattal rendelkezik az emberszabású majmokkal való munkában, kulcsfontosságú része a projektnek. Szakértelme különösen akkor fontos, amikor beteg csimpánzok, gyakran nemrég elárvult bébik érkeznek a menhelyre. Jelenleg 62 csimpánz él a rezervátumban, közülük 18 csecsemő korú vagy még nem teljesen kifejlett egyed, akiknek sokat kell tanulniuk ahhoz, hogy egyszer majd visszaengedjék őket a vadonba.
Szívszorítóak a történetek arról, hogy milyen körülmények közt kerültek a rezervátumba. A négyéves Marco-t, aki még szopott, azután mentették meg, hogy anyját lelőtték a húsáért. A golyó eltalálta a száját, emiatt az állatorvosoknak több fogát is el kellett távolítaniuk. Sewa egy hatéves nőstény csimpánz, akit egy otthonból mentették ki, ahol „házikedvencként” tartották. A gazdái gyermekruhába öltöztették, és emberi frizurához hasonlóan borotválták a fejét. Tola-val, Bomba-val, Bingo-val és másik két kölyökkel együtt, akik nem épültek fel az orvvadászát okozta sérülésekből, az egyéves Pepe egyike volt a 6 bébicsimpánznak, akik 2022-ben érkeztek a menhelyre.
13. kép: A fiatal csimpánzoknak meg kell tanulniuk, hogyan mozogjanak az erdőben, ha felnőttként szabadon akarják engedik őket. Miután alkalmazkodtak a menedékhelyhez, minden nap órákon át kint vannak a természetben.
14. kép: Miguel García biológus egy fiatal megmentett csimpánzzal játszik egy erdei séta során.
Jelenleg a CCC az egyetlen csimpánzrezervátum, amely természetes élőhelyükre telepíti vissza a csimpánzokat. De a helyzet egyre kilátástalanabbnak látszik a projekt számára. „Sok rehabilitált csimpánzt nem lehet szabadon engedni pusztán az érkezésük előtt átélt fizikai vagy érzelmi trauma miatt.
Ami még rosszabb: az élőhelyek elvesztése az emberi terjeszkedéssel kombinálva csökkenti a megfelelő helyek számát, ahol szabadon engedhetnénk őket.” – mondja Miguel García spanyol főemlőskutató, aki a CCC természetvédelmi tevékenységéért, többek között a visszavadítási projektért felelős. A megfelelő helynek, ahol elengedhetnék a csimpánzokat, legalább akkora kiterjedésűnek kell lennie, mint egy csimpánzközösség hagyományos élőhelye (15-60 négyzetkilométer között), ahol egész évben elegendő élelem és áll rendelkezésre, emellett nem nyúlik át egy másik csimpánzcsoport territóriumába.
A közelmúltban négy területet mértek fel és egyik sem felelt meg ezeknek a követelményeknek. Jelenleg egy ígéretes területet vizsgálata folyik az észak-guineai Ndama rezervátumban, közel a szenegáli határhoz. Emellett a nemrégiben létesített Moyen Bafing Nemzeti Park adhat újabb reményt.
Ez a park nyújt otthont a csimpánzpopuláció 15%-nak az országban, és azért hozták létre, hogy ellensúlyozza két bauxitbányászati cég környezeti hatásait a Fouta Djallon régióban. De Tatyana Humle-nak fenntartásai vannak. "A guineai kormány egyre inkább elkötelezi magát amellett, hogy kötelezővé tegye a kompenzációt a bányászati ágazat számára.
A kompenzációnak azonban csak végső megoldásnak kéne lennie, és inkább arra kellene koncentrálni, hogy elkerüljék a csimpánzokra és más veszélyeztetett fajokra gyakorolt környezeti hatásokat." Guineában a nemzeti park és a Csimpánzvédelmi Központhoz hasonló menhelyek fenntartható finanszírozásának a biztosítása óriási előrelépést jelentene a csimpánzok védelmében.
15. kép: Egy felnőtt csimpánz, akit a Csimpánzvédelmi Központ mentett meg az orvvadászattól.
Hogy miért törődjünk a nyugati csimpánzokkal? A történelem során azt a téves nézetet, hogy mi emberek radikálisan különbözünk más állatoktól (sőt, felsőbbrendűek vagyunk) érvként használták, hogy igazolják a természetet kizsákmányoló hozzáállásunkat. Azzal, hogy tükröt tartanak elénk, az emberszabású majmok arra késztetnek minket, hogy leszámoljunk az „emberi kivételesség” eszméjével.
1758-ban Carl Linné svéd természettudós nemcsak, hogy merészelte az embereket a majmokkal és az emberszabásúakkal együtt elhelyezni a „főemlős” rendbe, de az embereket és az emberszabású majmokat még ugyanahhoz a nemhez, a Homo-hoz is sorolta. A későbbi genetikai elemzések igazolták Linné intuícióját és megerősítették, hogy a csimpánzok és a bonobók valóban jobban hasonlítanak az emberekre, mint a gorillákra. Feltűnő hasonlóságunk a csimpánzokkal nyilvánvalóvá válik, ha biológiánk szinte bármely aspektusát megvizsgáljuk.
Például az immunrendszerünk annyira hasonló, hogy sok embert érintő fertőző betegség képes megfertőzni a csimpánzokat is; a vemhesség náluk is körülbelül kilenc hónapig tart; a kölyköknek viszonylag hosszú gyermekkoruk van (akár 10-12 évig is eltarthat), amikor az anyjuk közelében kell maradniuk és meg kell tanulniuk egy sor olyan készséget, amelyek kulcsfontosságúak lesznek felnőtt életükben. Ugyanakkor szinte hetente találnak új bizonyítékot arra, hogy az eszközhasználat, az empátia és más képességek, amelyekről széles körben feltételezik, hogy kizárólag fajunkra jellemzőek, más főemlősökben is jelen vannak.
Ahogy Darwin gyanította, az emberek és az emberszabású majmok közötti különbség (amelyet egykor áthidalhatatlannak hittek) inkább „fokozati, mintsem faj-jellegű”. Miután az emberek helyét az állatvilágon belül határozták meg, emberszabású rokonaink megfelelő modellként szolgáltak számunkra, hogy megértsük helyünket a természetben, és a többi állattal szembeni lekezelő magatartásunkat tiszteleten és kíváncsiságon alapuló hozzáállással helyettesítsük.
Paradox módon mi, önjelölt „gondolkodó majmok” annyira megszállottan kutattuk, hogy mi tesz minket „egyedülállóan emberivé”, hogy csak nemrégiben kezdtük el értékelni, mi teszi a csimpánzokat „egyedülállóan csimpánzzá".
16. kép: Ketrecben tartott felnőtt csimpánz portréja
Most kell cselekednünk, ha meg akarjuk őrizni legközelebbi rokonaink gazdag kulturális örökségét. Ha nem teszünk sürgős lépéseket, hogy megteremtsük az egyensúlyt a csimpánzok védelme és a nagy volumenű fejlődés halmozott hatásai között, az nemcsak azt jelenti, hogy a Csimpánzvédelmi Központban élő mentett árvák soha nem fogják megismerni a szabadságot, hanem a nyugati csimpánzok visszafordíthatatlan kihalásához is vezet.
