„Ők a családom”: így dolgozik Jane Goodall utóda a kongói menhelyen, amely befogadhatná Toti csimpánzt is
Isabel de Estrada riportja Tchimpounga-ból
2023. szeptember 13.
Toti
Talán kevesen ismerik Toti, a csimpánz történetét. 32 évvel ezelőtt Argentínában született fogságban, és rövid időszakokat leszámítva a legnagyobb magányban élt. Toti 2013 óta - amikor a córdobai állatkertből áthelyezték - a Rio Negro tartományban található Bubalco magánállatkertben tölti napjait.
Valaki azt mondta, hogy Toti a legszomorúbb csimpánz a világon.
"A csimpánzok rendkívül szociális lények. Toti számára az egyedüllét, hogy nincs kivel kurkászni, vagy csak játszani, egyfajta kínzás. Egyetlen csimpánznak sem szabadna bezárva, egyedül lennie. Totit el kellene küldeni egy főemlősmentő központba, ahol fokozatosan beilleszkedhet egy csoportba. Nagyon aggódom érte, ha elszigetelten, ilyen sivár környezetben marad. Remélem, hogy legalább bőséges szórakozási lehetőséget kap".
Dr. Jane Goodall
Jane és Rebeca
KONGÓI KÖZTÁRSASÁG: Rebeca Atencia a Madridi Complutense Egyetemen diplomázott mint állatorvos és primatológus, és húsz éve irányítja a Tchimpounga Rehabilitációs Központot a Kongói Köztársaságban. Ő ennek a projektnek az ’’alma matere” és, sokak számára, Jane Goodall örököse (utóda). Hozzá hasonlóan a húszas éveiben érkezett ebbe az országba, hogy átvegye a Goodall által létrehozott menhelyet. Ez 2005-ben történt.
,,Csimpánzokkal akartam dolgozni, és egy évre Kongóba jöttem, hogy segítsek egy központnak visszatelepíteni néhány csimpánzt. Jane odalátogatott. Megjelent ott!
Megtanultam kommunikálni velük, és azt hiszem, látta bennem a szenvedélyt, hogy ők az életem. És felajánlotta nekem, hogy vegyem át Tchimpoungát, az álmomat. Ez 20 éve történt… Tudod, hogy mikor mész Afrikába, de sosem tudhatod, mikor térsz vissza onnan. Jane jóval később elmesélte nekem, hogy ez nagyon is rá emlékeztette a kezdetekkor, amikor Gombéban volt fiatalon.”, meséli Rebeca.
„Valahányszor visszanézek, eszembe jut kis csimpánz, egy kis kötéllel megkötözve, nevető és mutogató emberekkel körbevéve”, emlékszik vissza Goodall. „Little Jay”, így hívtuk, volt az első menekültünk. Még mindig ott van, már nagy és erős, de még mindig vannak néhányan ugyanabban a helyzetben, amelyben őt először megtaláltam.”, sajnálkozik a világ egyik legbefolyásosabb nőjének tartott angol főemlőskutató, emlékezve az első vendégére Tchimpoungában, amely jelenleg Afrika legnagyobb csimpánzrezervátuma.
Rebeca Atencia elhagyja szülőfödjét, Spanyolországot és ő a felelőse a kongói Tchimpounga rezervátumnak
Ahogy a menhely növekedett, Rebeca családja – aki galíciai származású, Ferrolból- bővült. Rebecának két gyermeke van. Egyikük Kutú, egy csimpánz tiszteletére viseli ezt a nevet, aki megmentette Rebeca életét. „Én kezeltem Kutú sebeit, melyeket más csimpánzok támadása során szerzett.
Egy napon a dzsungelben voltunk Chinuával, egy csimpánzzal, aki nem kedvelt engem, és Kutúval. Hirtelen csináltam valamit, ami Chinuát zavarta, és elkezdett hangokat kiadni, melyekkel hívta a többi csimpánzt, hogy támadjanak rám. Mögöttem feltűnt bozontos szőrű óriás, akit nem ismertem. Megharapta a fejemet. Vérezni kezdtem. Feltűnt öt csimpánz, készen arra, hogy megtámadjanak. Amint ezt Kutú észrevette, mindegyiküket arra irányította, hogy támadják meg Chinuát, és úgy nézett rám, mintha azt mondaná: ’Rohantam, mert ezt nem bírtad volna ki sokáig.’
"Megölhettek volna. A fiamnak az ő nevét adtam”, emlékszik Rebeca.
Mint ahogy néhányan közülünk, ők sem felejtik el azt, aki rosszul bánt velük, és bosszúállóak lehetnek, a kromoszómáink 99%-a megegyezik, és ők a legközelebbi rokonaink.
Néhány csimpánz, akik a Kouilu folyó szigetein élnek, ahol a menhely működik
Köszönhetően egy, a természet- és állatvédelemmel kapcsolatos globális víziónak, ez a szenvedélyes és harcias állatorvos, a Jane Goodall Intézet támogatásával, jelentősen meg tudta változtatni a kongói csimpánzok történetét. Miután megszervezte a menhelyet, nekilátott, hogy kivizsgálja az okokat, melyek miatt olyan sok csimpánzbébi érkezett. Ezek pedig a csimpánz gyilkosságok, és a vadállat kereskedelem.
„Az első dolgunk az volt, hogy elkezdtünk együtt dolgozni a hatóságokkal és hirdetéseket tettünk ki. Nagyon egyértelmű és egyszerű táblákat helyeztünk el az útvonalakon, a városok bejáratánál, ahol gyülekeznek az emberek. Ezt még mindig csináljuk. Az üzenetnek nagyon világosnak és érthetőnek kell lennie mindenki számára. És a hatóságokkal is elkezdtünk együttműködni, akik apránként elkezdték alkalmazni a törvényt. Elkezdett működni.
Super Kodo
A Tchimpoungába érkező csimpánzbébik száma minden hónapban egyre csökkent. „Super Kodo” megteremtésével – ő egy varázserővel bíró fiú, aki védi a természetet és az állatokat- körbejárjuk az iskolákat. Elkezdenek azonosulni „Super Kodo”-val. Valamint megnöveltük a területet, hogy rehabilitálhassuk a csimpánzokat, amikor felnőnek és megtanulnak gondoskodni magukról.”-mondja.
Tchimpounga, és a Conkouati-Douli Nemzeti Park
Ma a Point Noire-tól 20 km-re lévő mentőközpont csak az állatok érkezésének és újraedukálásának első állomása. Miután újra adaptálódtak (néha ez évekig tart) és meggyógyultak a sérüléseikből, elviszik őket az őserdő mélyén található három szigetre, melyek a hatalmas Kouilou folyón találhatóak: Tchibebe, Kombe és Sisullu. Ugyanolyan ökoszisztémával rendelkeznek, mint a legmélyebb vadon, de itt nincsenek orvvadászok. Továbbá, mivel a csimpánzok nem úsznak, nem tudnak onnan elmenni és kitenni magukat annak, hogy megöljék vagy elpusztítsák őket.
Az arra legalkalmasabbakat később újra visszaengedik a dzsungelbe, már mindenféle védelem nélkül, a Conkouati-Douli Nemzeti Parkba, az utolsó állomásra, ahol a valódi csimpánzéletüket élhetik.
Mentett csimpánzok táplálása, akik a Tchimpounga menhely szigetein élnek
Néhány gondozó a szigeteken lakik, és így figyelik az összes csoportot és a beilleszkedésüket. Szintúgy, mint az emberek esetében, előfordul, hogy az újonnan érkezőket nem fogadja be a csimpánzközösség vagy valamilyen okból önmagukat rekesztik ki.
A figyelem állandó. Naponta háromszor, minden egyes állat nevét kiáltozva, két víziruhás gondozó hívja őket, hogy sétálják körbe a szigetet.
Fekete alakok tömege tűnik fel a fák között, és kiabálva, ünnepelve követik a csónakot az útján.
A hajó megáll és a legénység a vízbe ugrik, hogy a partra ússzon, gyümölcsökkel és rizsgolyókkal teli lavórokat tolva. Mindenki megkapja a részét, annak ellenére, hogy a legdominánsabbak kisajátítanak mindent, amit csak tudnak: dinnye a szájban, teli kezek stb. A jelenet megindító, a kapcsolódás velük szintén.
A három sziget egyikén élnek azok, akik nem illeszkedtek be. Azok, akik rengeteg bántalmazással, vagy bezártságból, elhanyagolva érkeztek, hogy sohasem tudnak teljesen felépülni. Ők mentálisan zavartak. Általában utálják az embereket.
Ezalkalommal a fogadtatás kiabálással, de visszautasítással zajlik, miközben botokat és köveket dobálnak felénk. A gondozók lassan közelítenek feléjük, és megnyugtatják őket… Időnként némelyikük felegyenesedve bemegy a vízbe, hogy köveket dobálhasson, így könnyebben eltalálva a célt. Nyilvánvaló, hogy nem kedvelik az idegeneket. A többi fajtársukkal együtt fognak élni a vadonjukban, a végsőkig.
A háttérben Rebeca Atencia primatológus, a Tchimpounga menhely „alma mater”-e. Előtérben Bella Lam a kanadai Jane Goodall Intézet vezetője.
Folytatása következik a cikknek. Nézz vissza majd pár nap múlva....
Támogasd a Tchimpounga Csimpánz Rehabilitációs Központunkban élő árvákat, hogy betarthassuk az ígéretünket, vagyis hogy nem hagyunk cserben egy bajbajutott csimpánzt sem. Köszönjük!
