Fordította: Engi Csilla
A hegyi gorillák populációja kicsi, a beltenyészet foka magas – és most már bizonyíték is van arra, hogy az egyes gorilláknál jelentkező arctorzulások a beltenyészetre vezethetők vissza.
Az arckoponya aszimmetriájának extrém példája egy Virunga-hegységbeli nőstény hegyi gorilla koponyáján
- McGrath és munkatársai
Az arctorzulás egyre fokozottabb méreteket ölt egyes veszélyeztetett gorilla fajoknál, melynek oka valószínűleg a beltenyészetben keresendő.
Az arc aszimmetriáját a főemlősöknél – beleértve az embereket–az arcvonások egyfajta elcsavarodása jellemzi az állkapocs felett elhelyezkedő központi rész körül. Korábban úgy vélték, ezt az egyed korai életszakaszában ért kihívást jelentő hatások okozhatják, azonban a gorillák körében végzett kutatások arra engednek következtetni, hogy a beltenyészetre vezethető vissza ez a jelenség – magyarázza Kate McGrath, a New Yorki Állami Egyetem kutatója.
„Vagy arról van szó, hogy a beltenyészet valamilyen módon közvetlen hatást gyakorol az arc fejlődésére, vagy a beltenyészet fogékonyabbá teszi az egyedeket… bizonyos betegségekre vagy más olyan behatásokra, amelyek a korai életszakaszban jelentkeznek” – mondja. Esetleg a két tényező együttes hatásában lehet keresni az okokat – teszi hozzá.
McGrath szerint a tudósok már az 1970-es évek óta észlelték a hegyi gorilláknál jelentkező arctorzulásokat– ami „olyan, mintha egy zsanér lenne az arc egyik oldalán, és egy prés, ami megcsavarja az arcot”. Akkoriban a kutatók azt feltételezték, ez azért alakult ki, mert az állatok szívesebben használták rágásra az arcüregük egyik oldalában található fogakat.
Később más kutatócsoportok azt feltételezték, hogy az arc aszimmetriáját a korai életszakaszban elszenvedett kihívást jelentő hatások okozhatják – idézi fel McGrath. De mivel a két, egymástól elkülönülő csoportban élő, mindössze 1000 egyedet számláló populációval rendelkező hegyi gorilláknál ilyen jelentős mértékben fordul elő az arc aszimmetriája, McGrath-ban felmerült, hogy ez a tendencia inkább a beltenyészet magas szintjével van összefüggésben.
Ennek kiderítésére kollégáival 3D alakelemzést végeztek 40 Virunga-hegységbeli hegyi gorilla ( Gorilla beringei beringei ) koponyáján, és az eredményeket összevetették 40 keleti síkvidéki gorilla ( Gorilla beringei graueri ) és 34 nyugati síkvidéki gorilla ( Gorilla gorilla gorilla ) koponyájával. A vizsgálatot 1880 és 2008 között elpusztult, ivarérett hím és nőstény gorillák koponyáján végezték.
A vizsgálat során azt tapasztalták, hogy a hegyi gorillák körében közel kétszer annyi arc aszimmetria fordul elő, mint a keleti síkvidéki gorilláknál, és közel háromszor annyi, mint a nyugati síkvidéki gorilláknál. Ezek az eredmények összhangban vannak az egyes populációk beltenyésztési szintjével, mondja McGrath, mivel az elmúlt 130 év során a nyugati síkvidéki gorilláknál fordult elő a legkevésbé a beltenyészet a három alfaj közül, míg a hegyi gorillák „rendkívüli mértékben beltenyésztettek” – jobban, mint bármely más emberszabású majom, beleértve az olyan embercsoportokat, mint a neandervölgyiek, amelyekről ismert, hogy beltenyésztettek voltak . Ugyanakkor a keleti síkvidéki gorillák valahol középen helyezkednek el a beltenyésztettség tekintetében. .
Úgy tűnik, hogy a környezet nincs befolyással az arctorzulásra, teszi hozzá McGrath. A hegyi gorillák ugyanis védett természeti területeken élnek, ahol bőséges táplálék áll rendelkezésükre - fű, levelek és hajtások. Ami pedig a rágási oldalra vonatkozó preferenciát illeti, a tudósok nem találtak összefüggést az arc aszimmetriája és a fogak kopása között, ezzel megdőlt a korábbi hipotézis.
Lehetséges, hogy a főemlősökben kifejlődött egy olyan képesség, amely az arc aszimmetriáját egy potenciálisan nem egészséges pár jeleként értékeli - mondja McGrath. A korábbi kutatásokból kiderült, hogy az emberek és az állatok is nagyobb vonzalmat mutattak a szimmetrikus arcok iránt. „Szerintem ez egy igazán izgalmas lehetőség” – mondja. „Arról van szó tehát, hogy a szimmetria egyfajta megbízható mutatója lenne az [egyén] genetikai alkalmasságának? Úgy gondolom, hogy kutatásunk ezt az elképzelést támasztja alá.” Ha így is van, kis populációk esetén – például a hegyi gorillák esetében – a párválasztási lehetőségek korlátozottak – teszi hozzá.
Míg a hegyi gorilláknál a legnagyobb a beltenyésztettség foka, a nyugati síkvidéki gorillák és a keleti síkvidéki gorillák esetében a populációik drámai mértékben csökkentek az elmúlt évtizedekben, főként az ember által közvetített betegségek (fordított zoonózis) és az orvvadászat miatt, emeli ki McGrath.
Ez valószínűleg befolyással van a beltenyésztettség mértékére, amit a kutatás előzetes, időbeliségre vonatkozó megállapításaiban is igazolódni látszanak. „Azt találtuk, hogy az idő múlásával az arcszimmetria problémája növekedést mutat mindhárom csoportban” – mondja. „Ez egybevág azzal, amit a genetikai adatok mutatnak: a beltenyésztettség folyamatosan fennálló problémát jelent."
