A Pátyi Waldorf Iskola tanulóinak Gyökerek és Rügyek csoportja
Az iskolában évek óta működnek bizonyos, a fenntarthatóság érdekében végzett - részben a kerettantervünkhöz kapcsolódó - tevékenységek:
- szemetet szedünk minden évben a pátyi Pincehegyen,
- plakátokat helyeznek el osztályaink a szemetelés ellen,
- iskolakertet tartunk fent és folyamatosan fejlesztjük, szelektíven gyűjtjük a hulladékot, a háztartási olajat.
Idén májusban 6 hétre kapott az iskola kölcsön egy méh vizsgálóládát, amely segítségével ismerkedhetnek a gyerekek a méhek életével, jelentőségükkel.
5. osztálytól erdei iskolában ismerkednek tanulóink az erdő-mező élővilágával, valamint a hagyományos és a biodinamikus mezőgazdasági művelés módszereivel, eszközeivel, céljaival.
Szeretnénk a jövőben ezeket a tevékenységeket még tudatosabban összefogni, és indítani egy környezetünkkel foglalkozó iskolaújságot rajzokkal, olvasnivalókkal. Szeretnénk a kertet madárbarát kertté tenni, odúkat kihelyezni, illetve télen etetni, gondozni a madarakat. Rovarhotelt építenénk klubfoglalkozások (szakkörök) vagy fafaragás tanórai keretben. Szeretnénk a gyerekek ötletei alapján is tovább gondolni majd a csoport/iskola jövőbeli tevékenységet, reflektálni azokra a tapasztalatokra, tőlük jövő igényekre, amelyeket megosztanak velünk.
Jelenleg a csoport az iskola minden tanulóját magába foglalja, de az év során kialakítunk egy tudatosabb kb. 10 fős csoportot a különösen kezdeményező kedvű, aktív gyerekekből.