"A remény a cselekvésben gyökerezik" - interjú Jane Goodall unokájával, Merlin Van Lawickkal
Fordította: Erdei Judit
Összefoglaló
- A Mongabay Párizsban, a ChangeNOW 2026 környezetvédelmi fórumon találkozott Merlin Van Lawickkal, Jane Goodall ikonikus környezetvédő unokájával.
- Van Lawick részt vesz a szülővárosában, a tanzániai Dar Es Salaamban székelő Jane Goodall Intézet természetvédelmi, illetve kommunikációs csapatok munkájában.
- Mongabaynek adott interjújában beszél a nagymamájával való kapcsolatáról; arról, hogyan alakult ki a történetmesélés iránti erős érdeklődése és olyan új gondolkodásmódokról, amelyekkel nagyobb hatást válthatunk ki egy gyorsan változó világban.
- A fórumon arra is alkalma nyílt, hogy megossza a Jane Goodall Intézet reményeit és az előtte álló kihívásokat.
Öt hónappal Jane Goodall ikonikus környezetvédő 2025-ös elhunyta után Mongabay találkozott unokájával, Merlin Van Lawickkal a párizsi ChangeNOW 2026 környezetvédelmi fórumon. Van Lawick, aki Tanzániában, Dar es Salaamban született, nőtt fel és él a mai napig, először látogatott el a francia fővárosba.
„Amióta csak az eszét tudja”, kapcsolatban állt a Jane Goodall Intézettel (JGI), a nagymamája alapította természetvédelmi szervezettel. Az intézet természetvédelmi és kommunikációs csapatainak dolgozva az utóbbi évek során egyre inkább bevonódott az intézet munkájába. Most pedig, hogy a nagymamája elhunyt, még inkább így van ez, nyilatkozta a Mongabaynek.
Mielőtt megkezdte volna tanulmányait az Egyesült Királyságban az Arden Egyetemen, Van Lawick sok időt töltött azzal, hogy a tanzániai terepen „cselekvés által tanult”, kapcsolódott több közösséghez és első kézből tapasztalta meg a természetvédelmi munka összetettségét.
Juliette Chapalainnek, a Mongabay munkatársának adott interjú során Van Lawick mesél a nagymamájával való kapcsolatáról, arról, hogyan alakult ki a történetmesélés iránti erős érdeklődése és olyan új gondolkodásmódokról, amelyek nagyobb hatást váltanak ki egy gyorsan változó világban, legyen szó akár a biodiverzitás csökkenéséről vagy a civil szervezetek finanszírozási nehézségeiről. Beszél a JGI előtt álló kihívásokról és abbéli reményükről is, hogy minél több közösséget és egyént bevonjanak a „környezetvédelmi küldetésbe”.
Jane Goodall (balról a második) és Merlin Van Lawick (bal szélen) egy Roots &Shoots rendezvényen Dar es Salaamban. Jane mellett másik unokája, Nick Van Lawick (jobbról a második) áll. Fénykép a Jane Goodall Intézet jóvoltából.
„Jane gyakran beszélt arról, hogyan képzeljük el a reményt. Mindig azt mondta: Képzeld el, hogy egy alagútban állsz, egy sötét alagútban. Az alagút végén fényt látsz. Ez a fény jelképezi a reményt. Semmi értelme csak ott ülni és reménykedni, hogy a fény közelebb jön hozzád” – meséli Van Lawick.
„Azt kell tenned, hogy elkezdesz kúszni a fény felé. Át kell majd kelned akadályok felett, alatt, ellenük feszülni. Meg kell tenned minden tőled telhetőt, hogy elérd az alagút végén lévő fényhez. Ezért van az, hogy a remény a cselekvésben gyökerezik.”
Az alábbi interjút terjedelmi és érthetőségi okokból szerkesztett formában közöljük.
Mongabay: Először is azt szeretnénk kérdezni, Merlin, hogy hogy érzed magad?
Merlin Van Lawick: Úgy gondolom, hogy ez az utóbbi nagyon nehéz év volt nekem és a családomnak, főleg, miután elvesztettük a nagymamánkat a tavalyi év végén. Őszintén szólva, ha két hónappal ezelőtt kért volna fel erre az interjúra, nem lettem volna rá képes.
Most már sokkal jobban vagyok... Mindig csak a következő napra gondolok. Az élet megy tovább. Még rengeteg dolgunk van, ami a küldetésünket illeti, és nem fogjuk feladni.
Jobbá kell tennünk ezt a világot, és mindannyiunknak hozzá kell tennünk a magunk részét. Én megteszem a magamét.
Mongabay: Mi ad erőt ahhoz, hogy most itt legyél a ChangeNOW környezetvédelmi fórumon, első ízben Párizsban, és hogy a Jane Goodall Intézet nevében részt vegyél a különböző panelbeszélgetéseken és konferenciákon?
Merlin Van Lawick munka közben a Roots & Shoots ifjúsági programban. Fénykép Merlin Van Lawick jóvoltából.
Merlin Van Lawick: Erősen hiszek azokban a dolgokban, amiket a nagymamámtól tanultam. Mindig azt mondta, hogy mindannyian minden nap hatással vagyunk a világra és hogy el kell döntenünk, milyen lesz a mi hatásunk. Azt mondta nekem, hogy ha elhatározom, hogy megteszek valamit, akkor azt jól kell csinálnom, a legjobb képességeim szerint.
Úgy érzem, hogy nem ülhetek ölbe tett kézzel és hagyhatom hogy a dolgok a maguk módján alakuljanak. Tudom, hogy egy ember nem tehet olyan sokat, de azzal is tisztában vagyok, hogy szerte a világban rengeteg olyan ember van, akinek ugyanolyan fontos ez a világ és a jövője, mint nekem.
Ez inspirál engem. Reménnyel tölt el. Mert tudom, hogy együtt, az erőfeszítéseinket összeadva nagyobb lesz azoknak a hatása.
Ehhez csak az kell, hogy kritikus számú ember megváltoztassa a reakcióit, a döntéseit, azt, hogy milyen hatással vannak másokra.
Éa úgy gondolom, van esélyünk. Kicsi az időablak, de a lehetőség még nyitva áll. Mongabay: Ezért léptél most színre?
Merlin Van Lawick: Igen. Most minden eddiginél inkább úgy érzem, hogy meg kell tennem. De ha van valami, amit szeretném, ha sokan megértenének, az ez: senki sem tudja betölteni a Jane által hagyott űrt. Jane nagyon különleges volt. Soha senki más nem lesz olyan, mint ő.
Szerencsések vagyunk, hogy élt egy ilyen ember, mint ő. És szerencsések vagyunk, hogy úgy döntött, annak szenteli az életét, aminek. Én azért teszek meg minden tőlem telhetőt, mert úgy érzem, van bennem olyasmi, amivel hozzá tudok járulni a küldetéshez.
De nem fogom pótolni őt.
Jane Uruharával huhog, 1996. A fényképet készítette: Michael Neugebauer.
Mongabay: Milyen érzés látni, hogy világszerte milyen sokaknak hiányzik?
Merlin Van Lawick: Nagyon hálás vagyok azért a rengeteg szeretetért és támogatásért, ami az egész világról árad felénk. Csupán részvétnyilvánító levelek. Az emberek biztosítanak róla, hogy velünk vannak ebben a nehéz időszakban. Kezdetben nem tudtam mindenkinek válaszolni. De bárki is hallgatja most ezt az interjút, akkor csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm - nekem és a családomnak tényleg nagyon jólesett.
Jane annyi ember számára különleges volt. Minden egyes nap hiányzik nekünk.
Merlin Van Lawick beszédet mond Jane Goodall életének ünneplésén Washington D. C.-ben, 2015. november 12-én. Fénykép a Washington National Cathedral jóvoltából.
Mongabay: Mi a legfontosabb dolog, amit tanultál tőle?
Merlin Van Lawick: Azt hiszem, az egyik legfontosabb dolog, amit tőle tanultam, az az, hogy minden egyes nap hatással vagyok a körülöttem lévő világra, és hogy én döntöm el, hogy ez milyen hatással lesz rám. Mindig belegondolok abba, amit csinálok, legyen az bármilyen apróság.
Hogy hogyan viselkedem valakivel, akivel az utcán találkozom. Van, ugye, akinek segítségre van szükségre. Van, akinek tanácsra. Lehet állat, amelyik éhes és szomjas. Lehet, hogy nem tudom megváltoztatni a világot, de talán megváltoztatom a világot annak az egynek.
Mongabay: Milyen volt Jane Goodall, mint nagymama és hogyan befolyásolta ez, hogy milyen ember lett belőled?
Merlin Van Lawick: Az nagyon különleges volt a nagymamámban és nagyon is jelen van az Intézet programjaiban és struktúrájában, hogy sosem mondta meg az embereknek, mit csináljanak.
Mindig felhívta a figyelmedet az általad hozott döntések következményeire, a körülötted zajló dolgokra, de mindig te döntötted el, mit akarsz csinálni.
Ugyanígy volt ez gyerekkorunkban. Sosem volt muszáj, sosem erőltette ránk.
Jane Goodall az unokáival, Angel és Merlin Van Lawickkal. Fénykép a Jane Goodall Intézet jóvoltából.
Az unokájaként kiskoromban őszintén szólva nagyon más irányba indultam el – ahogy a testvéreim is. Kisgyerekként focista akartam lenni, mint minden más egyszeri gyerek.
Aztán egyszer a nagymamám rám nézett és azt mondta: „Merlin, tudom, hogy természetvédő leszel, amikor felnősz. Te még nem tudod, de én igen.”
Sosem erőltette. De aztán valahogy… igaza lett. Talán látott bennem valamit. Vagy csak el akart ültetni egy apró magot, semmi nagyon nyilvánvalót, nem tudom. De igaza lett.
Mongabay: Érzed-e úgy ma, hogy tovább kell vinned az örökségét?
Merlin Van Lawick: Igen, igen… lényegében a példaképem volt. Annyi időt töltöttem a társaságában, amennyit csak lehetett. Olyan voltam, akár a szivacs. Csak figyeltem, megfigyeltem. Néztem, hogyan kell bánni az emberekkel. Hogy hogyan reagál. Hogyan talál megoldásokat a felmerülő problémákra. És igyekszem legalább feleolyan jól csinálni, mint ő.
Merlin Van Lawick egy közösségi térképészeti gyakorlaton vesz részt a tanzániai Kagunga faluban. A Jane Goodall Intézet jóvoltából.
Jane Goodall. A Jane Goodall Intézet jóvoltából.
Mert a számomra Jane-t csupa jó dolgokért ismerték. Olyan dolgokba fektette az életét, amik igazán számítanak. Azt hiszem, az ő céljainak mindannyiunk céljainak kellene lenniük: a bolygó jövője és hogy úgy neveljük a következő generációt, hogy jobb gondját viselje, mint mi tettük.
Mongabay: Mesélnél egy kicsivel többet arról, hogxan viszonytál a természethez Tanzániában töltött gyerekkorod alatt?
Merlin Van Lawick: Gyerekkoromban rengeteget voltam a szabadban. Akkoriban nem igazán volt okostelefonunk, tele mindenféle applikációval, mint most. Ettől függetlenül volt PlayStationünk és azért játszottam valamicskét videójátékokkal, de jobban szerettem a szabadban lenni.
Szerencsés voltam, mert a házunk közvetlen közelében volt az óceán. Rengeteg időt töltöttem a vízben, a tengerparton, és az erdő sem volt olyan messze a nagymamám munkája miatt. Rengeteg embert ismertem, akik oda-vissza jártak az erdőbe, gyakran velük mentem. Sok időt töltöttem kint a természetben, élvezve a természetet.
És nagyon kicsi koromtól fogva szeretem az állatokat.
Merlin Van Lawick beszámol arról, hogy sok időt töltött azzal, hogy „cselekvésen keresztül tanult” a tanzániai terepen, közösségekhez kapcsolódott és első kézből tapasztalhatta a természetvédelmi munka összetettségét. Fénykép Merlin Van Lawick jóvoltából.
Hasonló dolgokat műveltem gyerekként, mint a nagymamám – egyszer földigilisztákat vitt be magával az ágyába és megpróbált rájönni, hogyan járnak láb nélkül – és az anyukája csak annyit mondott, „Tudod, Jane, ők kintre valók, ha itt tartod őket, el fognak pusztulni.” így hát vissza kivitte őket.
Én is mindenféle dolgot bevittem a házba.
Mongabay: Milyen szerepet töltesz be jelenleg a Jane Goodall Intézetnél?
Merlin Van Lawick: Jelenleg a természetvédelmi csapatnak dolgozom. Az időm a szervezet különböző egységei között oszlik meg. Egy részét a természetvédelemért felelős csapatnál töltöm, egy másik részét a kommunikációs csapatnál, meg a fiatalok vezette Roots & Shoots programban.
A természetvédelem tudománya nagyban arról szól, hogyan használjuk a technológiát a konzerváció szolgálatában. Ebben benne van az erdők egészségének műholdfelvételes vizsgálatáta, a közösségek önrendelkezésének fejlesztése mobiltechnológia segítségével, az erdeikről való gondoskodas, amikor új, addig helyben sosem látott vadállatokat figyelnek meg, vagy megörökíthessék és jelenthessék, ami az erdőben történik. Ez az egész fent van egy dashboardon, amit a kormány döntéshozói használnak a faluk erdejeiről hozott döntéseknél, stb.
Rebecca Atencia és a gondozók elengedik a Louise nevű csimpánzt a Tchindzoulou-szigeten. Fénykép a Jane Goodall Intézettől.
Ide tartozik a frissebb vagy innovatívabb technológia használata is, ami az Önök számára vitatható lehet. Azt vizsgáljuk, hogyan segíthetne a MI hatvan évnyi kutatás adatait feldolgozni, például ahelyett, hogy kézzel kikeresnénk egy adott csimpánzt, aki egy adott időpontban életben volt és rájöjjünk, mit csinált, és kivel milyen kapcsolatban volt a csimpánzcsoporton belül, lehetne egy chatbot, amivel beszélhetsz és megadja mindezt az információt. Még nem ültettül át a gyakorlatban, de vizsgáljuk a lehetőséget.
A kommunikációs csapatban reklámozom az aktivista tevékenysegeket az újságíróknak, beszédeket tartok és egyeztetek a globális irodák között.
A Roots & Shoots programban pedig szorosan együttműködök a húgommal. Fiatalokkal dolgozunk. Elmegyünk iskolákba, beszélgetünk a diákokkal a programról, megkérdezzük, kit érdekel, és hagyjuk, hogy előjöjjenek a saját közösségükben meglévő problémákkal és megtalálják rájuk a saját megoldásukat. Létrehozzuk a teret, ahol szerveződhetnek.
A fiataloké az irányítás. Nem mondjuk meg nekik, mit csináljanak. Ők választják ki a problémákat és saját maguk tervezik meg a megoldást. Csak annyi, hogy háromféle projektet kell megcsinálniuk: eggyel az embereknek, eggyel az állatoknak, eggyel a környezetnek segítenek. Azután szabadon ötletelnek.
Jane Goodall Roots & Shoots tagokkal. A fényképet készítette: Mary Paris/JGI.
Körülbelül 4000 klubunk van Tanzánia-szerte (feljegyzéseink szerint).
Mongabay: Milyen főbb problémákkal álltok szemben jelenleg?
Merlin Van Lawick: Tavaly visszavetették a USAID összegét, amikor a JGI egy 30 millió dolláros pályázati összeget nyert a következő öt évre. És még az első éven sem voltunk túl, amikor megvonták a USAID-et. Tehát jelenleg egy 30 millió dolláros űr van a tervezett projektjeink finanszírozásában. Jelenleg ott tartunk, hogy azért küzdünk, hogy betöltsük ezt az űrt. Habár van egy csodálatos szervezeti hálónk, ami akcióba lépett és rengeteg más szervezet is segített.
A tanzániai Ír Nagykövetségtől kaptunk segítséget, ami nagyszerű volt. Ám menesztenünk kellett több mint hatvan, a küldetésünk szempontjából kulcsfontosságú munkatársunkat. Tehát jelenleg csak igyekszünk talpon maradni, bár rezeg a léc.
Azt hiszem, sikeres lesz a küzdelmünk. A pénzügyek és az erőforrások kétségkívül nagy kihívás elé állítottak, főleg az utóbbi két évben. És gondolom, innentől kezdve még nagyobb kihívás lesz, hogy Jane már nincs a képben, mert ő volt a legnagyobb adománygyűjtőnk. Amikor ő ott volt, bárhová is mentünk, bármilyen ajtón nyitottunk be… meghallgattak minket. Jane, Jane Goodall a mi oldalunkon állt, de most már nem.
Az elárvult Jeje és gondozója, Antoinette a JGI Tchimpounga Csimpánz Rehabilitációs Központban, a Kongói Köztársaságban. Fénykép a Jane Goodall Intézettől.
Ezen kívül most próbálunk új stratégiához folyamodni: a régi programjainkat kisebb részekre bontjuk, hogy az egyes részeket külön lehessen finanszírozni és szélesítjük az adományozóink körét. Míg régen inkább nagy ügynökségekhez folyamodtunk, most igyekszünk még kisebb finanszírozást találni olyan vállalati szerveken keresztül, amik szerintünk… nem károsítják a környezetet, azt átnézzük és ellenőrizzük, hogy megfelelnek az elképzeléseinknek.
Nem fogadunk el pénzt csak úgy akárkitől. Ez nagyon fontos nekünk. Az adományozói portfóliónk szélesítése az egyik stratégia, amin dolgozok, igyekszem kisebb finanszírozási lehetőségeket találni, ami szintén nehéz, főleg Tanzániában.
Amikor fogod magad és megpróbálsz besétálni ezeken a kisebb finanszírozási ajtókon, rád néznek, látják, hogy a JGI-től jöttél és azt mondják: „Ti elvileg egy nagy szervezet vagytok… ez nem nektek van”. És mi meg azt feleljük, hogy „Nem, nem vagyunk azok. Mármint, de. De változnak az idők.”
Mongabay: Hogyan látod a jövőt a kihívások ellenére?
Merlin Van Lawick: Talán néhányan már hallották ezt Jane-től. Jane gyakran beszélt arról, hogyan képzeljük el a reményt. Azt mondta: képzeld el, hogy egy alagútban vagy, egy sötét alagútban. Az alagút végén fényeket látsz. Ez a fény jelképezi a reményt. Semmi értelme csak ott ülni és reménykedni, hogy a fény közelebb jön hozzád.
Azt kell tenned, hogy elkezdesz kúszni a fény felé. Át kell kelned akadályokon, akadályok alatt, ellenük feszülni. Mindent tegyél meg, hogy elérj ahhoz a fényhez az alagút végén. Ezért van, hogy a remény a cselekvésben gyökerezik. És ezért nem hiszem, hogy egyedül a remény elég… tennünk kell érte valamit. És Jane ezt képviselte.
Jane Goodall kutatás közben a tanzániai Gombe Stream Nemzeti Parkban. A képet saját maga készítette. Jane Goodall Intézet.
Az eredeti cikk hivatkozása:
Juliette Chapalain (2026). ‘Hope is rooted in action’: Interview with Jane Goodall’s grandson Merlin Van Lawick. Mongabay Conservation news. DOI: https://doi.org/10.66709/news-318970
