Elhunyt Kanzi, a bonobó, aki mesteri szinten használta a nyelvet és a Minecraftot

A híres emberszabású több ezer szót ismert, képeket festett, szerette Clint Eastwood filmjeit és nagy rajongója volt a videojátékoknak.

 

Portré Kanziról. Kép: Ape Initiative

 

44 éves korában elhunyt Kanzi az ikonikus bonobó, aki teljesen megváltoztatta az emberszabásúak intelligenciájáról alkotott képünket és korábbi hiedelmeinket arról, hogy mi választ el minket embereket a legközelebbi élő rokonainktól.

Kanzi március 18-án hunyt el, az Iowa állambéli Des Moines-ban – adta hírül az Ape Cognition and Conservation Initiative elnevezésű, a bonobók tanulmányozásával és a faj megőrzésével foglalkozó kutatócsoport. Gondozói még várják a boncolás eredményét, de halála napján úgy tűnt, hogy minden rendben Kanzival, egy társával fogócskázott a kifutóban, élelem után kutatott, és egy kis kurkászásban is részt vett. Mindazonáltal egy ideje már az idős Kanzit szívbetegséggel kezelték. A fogságban tartott bonobók várható élettartama körülbelül 40-50 év, így halála nem teljesen szokatlan vagy váratlan.

 

Kanzi zuhanyzás után Kép: © William H. Calvin/Wikimedia

 

„Kanzi nagyon sokat jelent sok embernek. Csapatunkat teljesen lesújtotta Kanzi halála" - áll az Ape Initiative közleményében. „Kanzi mindenki barátja volt, és bonobó családjának ő volt a kedvence.”

Kanzi valóban legendának számít a nagy emberszabásúak között – ebbe a csoportba tartoznak a csimpánzok, bonobók, gorillák, orangutánok és az emberek (igen, te olvasó is nagy emberszabású vagy). A nyelv elsajátítására és a szerszámkészítésre való képessége, valamint töretlen életkedve miatt az övé az egyik legfontosabb nem-humán elme, amit valaha tanulmányoztunk.

 

Portré Kanziról. Kép: Kevin Miyazaki

Az 1980-ban fogságban született Kanzi kezdetben a Georgia-béli Yerkes Field Station-ben nevelkedett, amely része az Emory Országos Főemlőskutató Központnak. Kanzit ötévesen testvérével, Panbanishával együtt a Georgia Állami Egyetem Nyelvkutató Központjába helyezték át. Innen a testvérpár az iowai Des Moines-ban található Great Ape Trust-nál kötött ki – ez a létesítmény később viták kereszttüzébe került; a központot Panbanisha 2012-ben bekövetkezett halála után végleg bezárták az állatokkal való rossz bánásmód és a belső működési rendellenességek vádja miatt. A hely 2013-ban kapott egy második esélyt, amikor az Ape Initiative jelentkezett, hogy átvennék az intézmény irányítását. Kanzi egyike volt a mintegy kilencven Észak-Amerikában tartott bonobónak. Csak hét másik létesítmény – valamennyi állatkert – tart bonobókat az Egyesült Államokban. A Des Moines-i Ape Initiative az egyedüli intézet a világon, ahol bonobókat tanulmányoznak.

Az egyetlen hely, ahol vadon élő bonobók találhatók, a Kongói Köztársaság, ahol a becslések szerint már csak 15,000 egyed maradt fenn.

Koko, a gorilla és Washoe, a csimpánz jelbeszéddel kommunikált, Kanzi azonban új szintre emelte a nyelvhasználatot, amikor demonstrálta, hogy képes szimbólumokkal kommunikálni és megérteni a beszélt angol nyelvet.

Kanzit egyik legfontosabb gondozója Sue Savage-Rumbaugh főemlőskutató vezette a fejlődés útján egy lexigramként ismert geometriai szimbólumokkal ellátott billentyűzet segítségével. A Great Ape Trust-nál dolgozó Savage-Rumbaugh szerint Kanzinak sikerült megtanulnia körülbelül 3000 kimondott szó jelentését.

 

Kanzi a lexigramot használja:

 

 

Az 1990-es években Nicholas Toth és Kathy Schick régészek az Indiana Egyetemről szorosan együttműködtek Kanzival és megtanították neki, hogyan készítsen és használjon kőeszközöket a korai emberektől kölcsönzött technikák segítségével. Az idő múlásával Kanzi nemcsak lemásolta a módszereiket, hanem elkezdte kifejleszteni saját kőpattintási módszerét, ritka betekintést nyújtva ezzel az őskori szerszámkészítéshez szükséges kognitív és motoros készségekbe.

 

Kanzi eszközöket készít:

 

A Great Ape Trust-nál Kanzi és társai élvezték az ivókutakkal ellátott létesítmény kényelmét, a hidraulikus ajtókat, amelyeket saját maguk is működtethettek (az embereknek csengetniük kellett, ha be akartak jutni, a bonobók pedig a saját lakhelyük portásai voltak), egy automatával és mikrohullámú sütővel felszerelt konyhát, valamint egy pihenőszobát TV-vel és videómagnóval. Kanziról közismert volt, hogy imádja Clint Eastwood „Mindenáron vesztes” című filmjét (amelyben Manis, az orangután is szerepel), valamint „A tűz háborújá”-t, a „Tarzan, a majmok urá”-t és a „Babe”-et. Des Moines-ban rendkívüli szeretet övezte, hiszen együtt festett diákokkal, rengeteg partin vett részt, és még ételeket is zsűrizett az Iowa State Fair fesztiválon.

 

Kanzi egyik festménye

Kanzi híres gamer is volt. A japán NHK televíziós társaság 1993-ban készített dokumentumfilmet a bonobóról („Kanzi – An Ape of Genius”, a YouTube-on megtekinthető), ebben ügyesen és nyilvánvaló élvezettel játszik PacMan-t. Később Kanzi hasonlóan élénk érdeklődést mutatott a Minecraft iránt, ahogyan azt Christopher Slayton YouTuber is megörökítette 2023-ban. Amanda Epping, az Ape Initiative kutatási koordinátora akkoriban a Des Moines Register-nek nyilatkozva elmondta, hogy Kanzi imádja a videojátékot, és élvezi, ahogy a tömeg szurkol neki. „Szórakoztató és egyben szellemileg serkentő számára” – mondta Epping, hozzátéve, hogy Kanzinak „egészen elképesztő az a képessége, hogy néhány percen belül képes új készségeket elsajátítani – miután megmutattuk neki a játékot és ő néhány próbálkozás után megértette, mit kell tennie a Minecraftban”.

 

Kanzi PacMac-et játszik:

 

Kanzi Minecraftozik:

 

Kanzi életéről épp most készül egy dokumentumfilm a Wildstar Films közreműködésével, a részleteket várhatóan hamarosan nyilvánosságra hozzák. Kanzi emlékére az Ape Initiative adományalapot hozott létre.

Kanzi több volt, mint tudományos kuriózum, ezt tanúsítják az Ape Initiative alkalmazottainak megjegyzései. Élő bizonyítéka volt annak, hogy a humán és a nem-humán intelligencia között felállított mesterséges határok sokkal képlékenyebbek, mint gondoltuk. Ha visszatekintünk Kanzira és rendkívüli életére, nyilvánvalóvá válik, hogy az emberek és az emberszabású rokonaink közötti választóvonal nem olyan éles, mint amilyennek azt hinni szeretnénk.

 

Kokó, a gorilla – Washoe, a csimpánz – Kanzi, a bonobó

 

Szerzők: George Dvorsky, Gizmodo és Victoria Reyna-Rodriguez,  Des Moines Register

A Gizmodo és a Des Moines Register cikkei alapján összeállította: Mészáros Adrienne

Janegoodall Logo

Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall

Cím: Iroda - 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 41.
Számlázás - 1089 Budapest, Orczy tér 4/a/1. 3/1.

Telefon: Kádár András, 06-30-724-0274

E-mail: info (kukac) janegoodall (pont) hu

Adószám: 18122284-2-42