Egy tanulmány szerint több utódot eredményez a csimpánzhímek közötti szociális kötődés kiépítése

Ha csimpánzhím vagy, érdemes szert tenned barátokra.

Julie Russ, Assistant director, Institute of Human Origins

Az Arizonai Állami Egyetem, a Duke Egyetem és a Michigani Egyetem kutatóinak közös tanulmánya rávilágított arra, hogy azok a csimpánzhímek, amelyek erős kötelékeket építenek ki sok más hímmel, és különösen az alfa hímmel, sikeresebbek az utódnemzésben.

Egyik alfa hímet kurkássza a csoporttársa. Fotó: Ian Gilby

A biológusok számára már régóta fennálló kérdés, hogy az állatok miért hajlamosak az együttműködésre, amikor az egymással való versengés előnyösebb volna számukra. 

A hosszú távú kapcsolatok különösen rejtélyesek. A kutatók csak akkor számítanának az ilyen szociális kötelékek megjelenésére, ha azok valamilyen reproduktív hasznot nyújtanának az érintett egyedeknek. A mai napig egyetlen tanulmány sem tudott azonban közvetlen kapcsolatot beazonosítani a csimpánzok szociális kapcsolatai és szaporodási sikerei között. A témában végzett kutatások nagy része főemlős nőstényekre irányult, akik számára elsősorban az erőforrásokhoz való hozzáférés a fontos, a gyorsabb reprodukciós siker elérése érdekében. A csimpánzhímek úgy tudják növelni reprodukciós sikerüket, hogy több nősténnyel párosodnak. 

„A csimpánzoknál gyakori az együttműködés megnyilvánulása, ami sok esetben igen látványos tud lenni - olyan tevékenységeket figyelhetünk meg náluk, mint a kurkászás, bonyolult szövetségek létrehozása, és a csoportos területvédelem" - mondta a Michigani Egyetem adjunktusa, Joseph Feldblum, a tanulmány vezető szerzője. „Csak az a kérdés, hogy a hímek mit és hogyan profitálnak belőle?”

Mint kiderült: úgy, hogy utódaik lesznek. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ezeknek a szociális kötődéseknek az egyik funkciója az, hogy hozzásegítse a hímeket azokhoz a párosodási lehetőségekhez, amelyekhez barátaik segítsége nélkül egyébként nem tudnának hozzájutni.

A szocialitás (a társas hajlam) és az apasági siker közötti kapcsolat vizsgálata érdekében a kutatók megvizsgálták a Nyugat-Tanzániában élő csimpánzok egyik populációjának viselkedési és genetikai adatait. Ez a csoport is azokhoz a Gombe Nemzeti Parkban élő csimpánzokhoz tartozik, akiknek a tanulmányozását még 1960-ban indította el Jane Goodall, s a kutatómunka azóta is folyamatosan zajlik.

„Ez a tanulmány is rávilágít a hosszú távú kutatások értékére, melyek elengedhetetlenek egy olyan faj biológiájának megértéséhez, amelynek egyedei hosszú évtizedeket érnek meg és lassú a reprodukciójuk” – jegyezte meg a tanulmány másik szerzője, Ian Gilby, az ASU Emberi Evolúció és Társadalmi Változások tanszékének docense, a tanulmányban felhasznált adatokat kezelő Emberiség Eredete Intézet kutatási partnere.

A kutatók először egy olyan statisztikai modellt állítottak fel, amely a hím életkorának, a rangsorban elfoglalt helyének és az anyával való genetikai rokonságnak az utódnemzés sikerére gyakorolt hatását veszi figyelembe. 1980 és 2014 között ezt az alapmodellt alkalmazták 56 olyan utódnemzési esemény vizsgálatánál, amelyeknél ismert volt az apa kiléte. Ezután azt vizsgálták, hogy ha a hím szociális kötődésének intenzitását is figyelembe veszik, vajon pontosabban tudja-e a modell megjósolni, melyik hím nemzi majd az adott utódot. Azt találták, hogy az erősebb kapcsolati kötődésekkel rendelkező hímek - azok, akiket a legnagyobb számú szociális kötelék fűzi más hímekhez - nagyobb valószínűséggel nemzettek utódokat. Tehát ha valamelyik hím - miután már figyelembe vették az életkorát, az anyához való viszonyát és a rangsorban elfoglalt helyét - kettővel több erős kapcsolati köteléket alakít ki, több mint 50%-kal nagyobb valószínűséggel ő nemzi majd az adott utódot.

Ezt követően a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az adott csimpánz alfahímmel való kapcsolata elősegíti-e az adott hím reproduktív sikerét. Ennek érdekében az alfahímhez való erős kötődés szerepét vizsgálták meg 45 nem-alfahím által történő nemzés esetében. Ugyanazt az alapmodellt vették elő, de ezúttal kiegészítették olyan modellekkel is, amelyek az alfahímhez való kötődés fokát mérik különféle szempontok szerint.

A legjobban illeszkedő modell tartalmazta az úgynevezett komplex társasindexet, amely magában foglalja a kurkászást és az alfahímmel való kapcsolat lehetőségének keresését. Kiderült, hogy azok az alárendelt hímek, akiket erős kötelékek fűznek az alfahímhez, valamint azok, akik sok erős kapcsolati kötődéssel rendelkeznek, nagyobb valószínűséggel nemzenek utódokat. Fontos kiemelni, hogy a kutatók megállapításai szerint ennek a két tényezőnek -erős kötelékek az alfahímhez és sok erős kapcsolati kötődés - mindegyike egymástól függetlenül is hozzájárult a reproduktív sikerhez.

Ez az eredmény egybevág a populáción végzett korábbi ASU-kutatás eredményével, mely szerint az alfahímek párzási lehetőséghez juttatják azokat a hímeket, amelyek gyakran kurkásszák őket. 

„Nem új dolog a főnöknek való nyalizás” – jegyezte meg Anne Pusey társszerző. „A tanulmányunkban mi ki is mutatjuk, hogy ez mindig kifizetődő." Pusey a Duke Egyetem emeritus professzora, karrierjének utóbbi 30 évét ennek az egyedülálló adatbázisnak az összeállításával, szervezésével és digitalizálásával töltötte.  

„Az már kevésbé nyilvánvaló, hogy miért sikeresebbek azok a hímek, akik sok erős köteléket alakítanak ki más alárendelt hímekkel - mondta Feldblum. „Tehát megvizsgáltuk az erős kötelékek mértéke és a koalícióalakítás közötti kapcsolatot."

Az állati viselkedésben a koalíció azt jelenti, hogy két vagy több egyed együttesen mutat agressziót mások felé. A Gombéban végzett korábbi kutatások szerint a koalíciók hálózatában központibb helyet elfoglaló egyedek nagyobb valószínűséggel lépnek előre a ranglétrán és több utódot nemzenek.

„Az új tanulmányunk felfedi azokat a lehetséges mechanizmusokat, amelyek ehhez a korábbi kutatási eredményhez vezettek, mindez nagyon izgalmas" – tette hozzá Gilby. A kutatók a jelenlegi tanulmányukban kimutatták, hogy az erősebb kötelékeket kialakító hímek nagyobb valószínűséggel alakítanak koalíciókat is. A kutatók feltételezik, hogy ez a szövetségesekből álló nagyobb hálózat segíti hozzá a hímeket a párzási lehetőségekhez. Azt is megállapították, hogy a sok erős kötelék kialakítása az adott csimpánz csoportrangsorban való előrelépéséhez is hozzájárul; az alfapozícióba kerül hímek pedig nagyobb valószínűséggel nemzettek utódokat.

A társadalmi kapcsolatokból származó előnyök jobb megértése a csimpánzok esetében támpontokat nyújthat az emberek közötti barátság evolúciójának vizsgálatához is. „A bonobókkal együtt a csimpánzok a legközelebbi élő rokonaink, tanulmányozásuk segít feltérképezni azt, hogy az emberek társas életének mely vonásai tekinthetők valóban egyedülállónak” - mondta Gilby. „A tanulmány azt sugallja, hogy a hímek közötti erős kötelékeknek mély evolúciós gyökerei vannak, ezek alapozták meg az összetettebb emberi kapcsolatok kialakulását.”

További kutatásokra van szükség annak feltárásához, hogy a koalícióra lépés és a szociális kötődések miként vezetnek párosodási sikerekhez. Talán egy szövetséges jelenléte növelheti annak esélyét, hogy egy hím szexuálisan fogékony nősténnyel párosodjon, vagy megvédheti őt más hímek zaklatásától.

Avagy, miként Feldblum megjegyezte: „Az lehet a magyarázat, hogy a szövetséges hím támogatni fog téged, ha konfliktus tör ki, a stresszszinted alacsonyabb lesz és több energiát fordíthatsz a párosodásra? Erre a végső kérdésre még nem tudunk magyarázattal szolgálni." 

A tanulmány társszerzői között található Joel Bray, az ASU doktorandusza és Christopher Krupenye, Duke Egyetem, Johns Hopkins Egyetem és Durham Egyetem, Egyesült Királyság.

A tanulmány az iScience-en jelent meg “Social bonds provide multiple pathways to reproductive success in wild male chimpanzees” címmel.