Istvánkúti Nyírjes természetvédelmi csoport
21 éve működik egy élőhelykezelő tábor az Istvánkúti Nyírjes Természetvédelmi Területen, amelynek vezetője dr. Tóth Zoltán (ELTE Biológiai Intézet). A tábor minden év augusztusában kerül megrendezésre és 2 hétig tart. Ezalatt a védett területen a rétek lekaszálása a célunk, illetve a lekaszált széna lehordása, a területen élő fajok listázása és megismerése. Mindezt a hegyi réteken élő növény-és állatfajok védelme érdekében tesszük, hiszen kaszálás nélkül ezek a rétek beerdősülnének, és a védett fajok eltűnnének. A tábor résztvevői minden évben jelenlegi és korábbi egyetemisták, köztük tanárok, az ő családjaik és tanítványaik, barátaik, mind önkéntesek. Vannak állandó résztvevők, és minden évben vannak újonnan csatlakozók.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
"A Nyírjes területén és szűk környezetében jelenlegi állapotában majdnem 20 mohafajt, 7 (közöttük 3 védett) harasztot és 150-nél jóval több (közöttük 16 védett) virágos növényfajt jegyeztünk fel." "Munkánk során – erőnk és szakértelmünk korlátainak figyelembe vételével – törekedtünk arra, hogy az Istvánkúti Nyírjes botanikai állapotrögzítése és az elvégzett élőhelyfenntartó munkálatai során az állatvilág felbukkanó egyedeinek faji hovatartozását azonosítsuk és összeírjuk." Részletek dr. Tóth Zoltán - Az Istvánkúti Nyírjes című könyvéből. |
|
![]() |
Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall