Tchimpounga - A mentett csimpánzok menedéke

 

Ashley Sullivan – 2021. november 9.

 

A Jane Goodall Intézet által létrehozott kongói Tchimpounga /ejtsd: csimpunga/ csimpánzrehabilitációs központ immár közel harminc éve dolgozik sikerrel a fogvatartott csimpánzok megmentésén. A COVID-19 járvány számos óvintézkedést tett szükségessé, de a központban a munka a pandémia alatt is folytatódott. Lássunk néhány eredményt a 2020-as évből, mely a Tchimpounga rezervátum munkatársainak bátor és sikeres helytállását dicséri!

 

PERRINE

 

 

Perrine-t még 2019 végén találták a messzi, észak kongói Enyelle faluban, ahol illegális vadkereskedők fogságába esett. A kongói Jane Goodall Intézet ügyvezetője, Dr. Rebeca Atencia Spanyolországból a Kongói Köztársaságba utazott, hogy megmentse a kis csimpánz életét. Perrine súlyosan alultáplált volt, két évesen mindössze 2,7 kg-ot nyomott (miközben a csimpánzok átlagos születéskori súlya kb. 1,8 kg).

Emellett vérszegény és lázas is volt a csimpánzkölyök. A JGI munkatársai sikeres vérátömlesztést hajtottak végre, ami megmentette az életét. Ez volt az egyike a két sikeres csimpánzból csimpánzba történő vérátömlesztésnek Afrikában, mindkettőt a Tchimpounga menedékhelyen hajtották végre. Ezután Antoinette, a Jane Goodall Intézet gondozója, egyben pótmama, napi 24 órát foglalkozott Perrine-nel, gondosan táplálta, hogy mindent megkapjon a csimpánzkölyök a gyógyuláshoz. Hetekig tartó kritikus állapot után a JGI szakembereinek köszönhetően Perrine elkezdett önállóan enni. Mára már újra tud járni, játszik, sőt fára mászik.

 

ZEZE

 

 

A kis Zeze 2020-ban, Angolában esett az illegális állatkereskedelem áldozatává, megtámadták és a támadásban egyik szemére megvakult. Az angolai kormány és a Jane Goodall Intézet közös mentőakciója során sikerült a sérült és alultáplált kölyköt elszállítani a Tchimpounga rezervátumba.

Bár Zeze életkilátásai és jövője nem sok jót ígért, az intézet szakemberei különleges ellátásban részesítették, 24 órás felügyelettel, ápolással és szeretettel vették körül. Szeme világát ugyan nem kaphatja vissza, de újra családban érezheti magát az otthon többi mentett csimpánza között. A sorstársi kötelék, a közösség megélése és a JGI csapat szakértő hozzáállása Zeze számára is reménytelivé teszik a jövőt.

KOUNGOULOU

 

 

A Tchimpunga rehabilitációs központban minden csimpánzt egyedi ellátásban részesítenek. A Jane Goodall Intézet munkatársai a csimpánz jóléti index alkalmazásával egyéni kezeléstervet készítettek Koungoulou számára is, aki túl dominánsan viselkedett ahhoz, hogy a menhely szigetein élő többi csimpánz közé beilleszkedhessen.

Körültekintő előkészítés után visszaszállították a központi befogadóhelyre, ahol lassú lépésekben egy új közösségbe integrálták. Sikerült beilleszkednie társai közé, jól érzi magát kültéri környezetben és szoros barátságot kötött más csimpánzokkal, Christopherrel és Dannel.  Igaz előfordul, hogy Koungoulou továbbra is domináns viselkedést mutat, ami az új csoport dinamikáját is megváltoztatta, az még nem dőlt el, ki lesz a csoport új domináns hím egyede. Koungoulou és Dan barátsága segített Dannek is megtalálni a helyét a csoporton belüli hierarchiában.

 

COVID

 

 

Szeptemberben Dr Atencia egy helyi munkatárssal közösen lefoglaltak egy fiatal hím csimpánzt egy magánlakáson, a kongói Pointe Noire városában. Komoly fizikai tünete nem volt, enyhe filariázison kívül, de nyugtalan viselkedést mutatott, amely pszichés traumával állt összefüggésben.

Dr Atencia azonnal a Tchimpounga rezervátumba szállította a kis csimpánzt, ahol nagyon hamar kipihente magát a gondozók által biztosított nyugalomnak köszönhetően. Érkezése után nem sokkal a Covid nevet kapta a kölyök, arra való emlékeztetésül, hogy a vadon élő főemlősökért folytatott munka nem áll meg az oly sok mindent feltartóztató világjárvány idején sem.

__________________

Az 1992-ben alapított Tchimpounga rehabilitációs központ Afrika egyik legnagyobb csimpánz menedékhelye, amely közel 140 mentett és rehabilitált egyednek ad otthont. A Kongói Köztársaságban található Tchimpounga reménysugárként világít az árván maradt, az illegális állatkereskedelem, vagy a bozóthús kereskedelem elől megmentett csimpánzok számára. A JGI szakértő csapatának és a támogatóknak köszönhetően a rezervátum egy második esélyt jelent a szenvedést átélt csimpánzoknak. Bárki támogathatja a csimpánzokról való gondoskodást örökbefogadással vagy adománnyal, hogy megtarthassuk ígéretünket és ne kelljen egy bajban lévő csimpánzt sem magára hagynunk.

 

Ford. Szabad Júlia

Janegoodall Logo

Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall

Cím: Iroda - 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 41.
Számlázás - 1089 Budapest, Orczy tér 4/a/1. 3/1.

Telefon: Kádár András, 06-30-724-0274

E-mail: info (kukac) janegoodall (pont) hu

Adószám: 18122284-2-42