„Vannak, akik meghalnak” – beszélgetések a nigériai gorillavadászokkal

Szerző: Orji Sunday 2025. február 27.

 

• A Mongabay vidéki falvakba és városi vadhús-piacokra utazott, ahol beszámolókat gyűjtött azoktól a vadászoktól, akik megszegték a gorillák megölését tiltó kulturális tabukat; továbbá interjút készített népi gyógyászatot alkalmazó javasemberekkel, valamint olyan csempészekkel, akik az emberszabásúak testrészeivel kereskednek
• Nigériában még mindig a vadászat jelenti a legnagyobb fenyegetést a gorillák és a csimpánzok számára
• Számos nigériai törzs hagyományai az emberszabásúakat – különösen a gorillákat – mély spirituális jelentősséggel ruházzák fel és a közösségek úgy tekintenek rájuk, mint az emberek közeli rokonaira
• Bizonyos esetekben ezek a hiedelmek hozzájárulnak az emberszabásúak védelméhez, mivel erős tabu övezi a vadászatukat vagy hogy bármilyen módon ártsanak nekik; más esetekben viszont felerősítik a főemlősök testrészei iránti keresletet, amikor a szerveket rituálékhoz és gyógyszerek készítéséhez használják fel

1997-ben egy éjszaka Benjamin Dauda életében először ölt gorillát. A sűrű, sötét köd takarásában a nyurga figura megközelítette a gorillacsapatot és végül puskagolyót eresztett áldozatába, egy óriás hímbe, akit – elmondása szerint – a mellkasán ért a lövés.

„Amikor közelebb értem a holttesthez, pont úgy nézett ki, mint egy emberi lény. Az egyetlen különbség, hogy az emberek ruhát viselnek, a gorillák meg szőrt” – meséli Dauda a Mongabay-nek. „Rettegtem attól, hogy megérintsem. Egész testemet rázta a remegés.”

Az 52-éves Dauda Sunkuru-ban, egy törzsi közösségében él a Nigéria északkeleti részén található Taraba államban. (Nigéria szövetségi köztársaság, az Egyesült Államokhoz hasonlóan szövetségi tagállamok alkotják. -  a ford. megj.) Apja nyomdokait követte, aki életében maga is elismert vadász volt. Dauda és kortársai számára a vadászat egyszerre jelentette a túlélést és a hírnév megszerzését is, ugyanis ez az atyai örökség generációkon át hagyományozódik.

De a hősi cím és az atyai örökség felé vezető úton nyomasztó akadállyal kellett szembenéznie – évszázados tabukkal és hiedelmekkel, melyek tiltják a gorillák meggyilkolását.

Apja, a családfenntartó halála után azzal kellett szembesülnie, hogy nincs, aki a tandíját kifizesse és ez azzal fenyegetett, hogy kimarad a középiskolából – így aztán magához vette apja fegyverét és nekilátott a tiltott tevékenységhez.

„Meg kellett ölnöm, hogy pénzhez jussak” – meséli Dauda a Mongabay-nek. „Szörnyű dolog, de meg kellett tennem, nem volt más választásom.”

De miután Dauda belekóstolt a gorilláért járó pénz ízébe, már nem volt visszaút. Elmondása szerint több, mint 10 gorillát ölt meg 2013-ig, amikor főemlős-vadász karrierje azzal ért véget, hogy a Ndola-nyelvet beszélő Ngada nép törzsfőnökké koronázta, és a magas tisztség a közösségben nem összeegyeztethető a vadászattal.

 

Ezen a 2019-es képen a vadász Sunday Akpa indul éjjeli vadászatra délkelet-Nigéria egyik erdejében. A fegyverein kívül gorillacsontból készült védelmező amulettet is visz magával. Kép: Orji Sunday, Mongabay.

 

Spirituális okok

Bár Nigériában még mindig az állati fehérje és bőr iránti kereslet az elsődleges mozgatója a vadászatnak, a gorillák testrészei iránti kereslet inkább spirituális okokkal magyarázható. A népi hitvilág, amely különleges erőt tulajdonít az emberszabásúak bizonyos testrészeinek még mindig erősen tartja magát az országban. A spirituális hiedelmek követői – köztük az 58-éves Okoro Uwakwe sámán – azt állítják, hogy a vadállatok testrészeivel végrehajtott rítusok során kapcsolatot teremtenek az ősök szellemeivel.

Uwakwe – aki a délkelet-nigériai Enugu állam Umu-Ogbuagu nevű községében él – arról híres, hogy az emberszabásúak testrészeinek segítségével végez különböző rituálékat és mesteri módon készít belőlük talizmánokat és amuletteket. A klánja szájhagyomány útján terjedő hitvilágában a gorillák az emberekkel egyenrangúak, sőt, a róluk szóló mítoszok, legendák és tanok ezeket az állatokat természetfeletti és mágikus erővel ruházzák fel. A sámán elmondása szerint a gorillák egykor azért lettek kitaszítva az emberi társadalomból, mert vérfertőzést követtek el.

Uwakwe elmesélte, hogy évtizedeken keresztül készített az állati testrészekből amuletteket és orvosságot, hogy segítségükkel különböző betegségeket – például agyvérzést és epilepsziát – gyógyítson, vagy hogy megkönnyítse a szülést, semlegesítse a mérgeket, sőt, hogy a házastársi hűtlenséget is ezekkel próbálta orvosolni. Ahogy a Mongabay-nek nyilatkozta: „A hagyományos népi gyógyászatban rengeteg dologra fel lehet használni a gorillák testrészeit.”

Bár állítólag az összes testrész felhasználható különböző célokra, a legértékesebb mégis a fej és a bal kéz. Ez utóbbiról úgy vélik, „tele van mágikus energiával, és magában hordozza a gorilla hatalmas testi erejét” – magyarázta egy jövendőmondó, aki Uwakwe szomszédságában él.

„Ha hozzájutunk az emberszabásúak testrészeihez, elsőként mindig nagyerejű talizmánokat és amuletteket készítünk belőlük” – nyilatkozta Uwakwe. „A gorilla feje felajánlható egy halálosan beteg ember életéért cserébe. Évszázadokkal ezelőtt kezdtük a gorillafejeket arra használni, hogy emberáldozatot helyettesítsünk velük.”

Az öregek meséltek a Mongabay-nek arról, hogy a törzsi rituálékban – melyek harcosok és királyok életének vagy halálának hősies pillanatait idézik fel – korábban emberi szerveket és vért használtak.  A gorillák vagy csimpánzok testrészei ezek helyettesítőiként szolgálnak manapság azokban a kultúrákban, ahol az ilyen rituálék tovább élnek.

Elmondásuk szerint az újjászületés során az emberszabásúak testrészei új alakot öltenek és biztosítják a lélek biztonságos visszatérését, emellett távol tartják a gonoszt az élőktől. Azokat a rítusokat, melyek a gazdagságot és a szerencsét hivatottak biztosítani, úgy is hívják a helyi népnyelvben, hogy „vérdíj”, és a varázslat erősítésére ezek során is használhatnak főemlős testrészeket.

Manapság, amikor új befektetők finanszírozzák az ellátóláncot és az új technológiákat egy szélesebb vásárlóréteg elérése érdekében, a vadászat és az emberszabásúak testrészeivel való kereskedelem egyre inkább elüzletiesedik. A Mongabay által korábban végzett nyomozás során bizonyítékokat találtunk arra, hogy a hálózatként működő és határokon átívelő vadkereskedelem egyre kifinomultabbá és rejtőzködőbbé válásával párhuzamosan a főemlős-populációk egyre inkább csökkennek.

A Mongabay által megkérdezett javasemberek arra is célozgattak, hogy a Nigéria egyes részein az [emberi] szervkereskedelem és a rituális gyilkosságok számában észlelhető növekedés arra utal, hogy visszatérőben lehetnek az emberi testrészekkel végzett varázslatok, melyekkel korábban felhagytak, amikor elkezdték a főemlősök szerveit használni ugyanarra a célra.

 

Cross River-i gorilla (Gorilla gorilla diehli), a bolygó egyik leginkább veszélyeztetett főemlős faja.

Kép: Julie Langford via Wikimedia Commons (CC BY-SA 3.0).

 

Eltünedező főemlősök

A Cross River-i gorilla (Gorilla gorilla diehli) – melynek fragmentált élőhelyei Nigéria és Kamerun határán találhatók – a nagy emberszabásúak egyik legritkább alfaja a maga 200-300 egyedet számláló populációjával. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) becslése szerint évente hármat ölnek meg közülük vadászok, ami mérhetetlen veszteség egy ennyire aprócska populációt tekintve.

De az interjúkból, melyeket a Mongabay vadászokkal és kereskedőkkel készített az derült ki, hogy a nigériai gorillavadászok által elejtett áldozatok száma ennél magasabb. Habár a nigériai Taraba államban nincsenek dokumentált gorilla-élőhelyek, a legtöbb vadász, vadkeresekedő és csempész ezt a területet nevezi meg a gorillák és csimpánzok vadászatának és a testrészeikkel való kereskedelem központjaként – és lelkesen osztották meg személyes élményeiket ezekkel kapcsolatban.

Ezeket a beszámolókat nem lehet teljesen megbízhatatlannak ítélni és félresöpörni arra hivatkozva, hogy a források egy kalap alá veszik a majmokat és az emberszabásúakat. A vadászok és szervkereskedők egyértelműen megkülönböztetik őket, ahogy a csimpánzokat is a gorilláktól, és felidézik a két faj közötti különbséget viselkedésben, külső megjelenésben és spirituális hatóerőben.

A gorillák minden testrészét – a szőrzetüktől kezdve a belső szerveikig – spirituális és gyógyító erő szempontjából rendkívül hatékonynak tartják. A szervkereskedők elmesélték, hogy a gorillák feje vagy azzal egyenértékű testrésze 10-szer többet ér, mint a csimpánzok azonos testrészei, és az utóbbi években sokkal kevesebb van belőlük.

 

Kép: Emilie Languedoc/Mongabay.

 

A Tarabában dolgozó természetvédők megosztottak néhány elméletet, amelyek alátámaszthatják a vadászok utóbbi állítását. Az egyik ilyen, hogy a vadászterületeik közel esnek a gorillák által lakott kameruni erdőségekhez és azokhoz az erdővel borított határszakaszokhoz, amelyeken keresztül a vadak és a vadászok is átjárnak. A Gashaka-Gumti Nemzeti Park egy része Taraba állam területére esik, a kameruni Tchabal Mbabo erdővel határos, emellett csak néhány kilométer választja el a Faro Nemzeti Parktól – és mindkét nemzeti park a nyugati síkvidéki gorillák (Gorilla gorilla gorilla) élőhelye.

Bár a nyugati síkvidéki gorilla jóval elterjedtebb, mint a Cross River-i gorilla, a vadászat, az élőhely-vesztés és a betegségek miatt szintén a kritikusan veszélyezetett fajok között szerepel.

A csimpánzok száma szintén drasztikusan csökkenő tendenciát mutat. Az IUCN becslése szerint a kelet-nigériai csimpánz alfaj (Pan troglodytes ellioti) egyedszáma jelenleg kevesebb, mint 9,000 – sőt valószínűsíthető, hogy kevesebb, mint 6,000. A populáció nagyjából fele található Nigériában, ahol az IUCN az élelemszerzés és szervkereskedelem céljából történő vadászatot jelölte meg a fajt érintő legnagyobb veszélyforrásként.

 

Gorillatemetések, tabuk

Dauda szülőhelyén Ngada-ban és néhány más vidéki közösségben a visszavonult és még aktív vadászok is kapnak megrendeléseket a szervkereskedőktől, hogy öljenek emberszabásúakat, még úgy is, hogy a hagyományaik ennek ellentmondanak.

Az után az éjszaka után, amikor megölte az első gorilláját, Dauda-val pár rokona úgy bánt, mint egy számkivetettel és nem voltak hajlandóak megosztani vele az ételüket.

A gorillák elpusztítását követő megtorló intézkedések ugyan nem minden közösségben honosak, a térségben mégis elterjedtek az ezzel kapcsolatos tabuk. Bizonyos közösségekben úgy tartják, a gorillavadászok az életükkel vagy egy életre szóló betegséggel lakolnak az emberszabásúak megöléséért.

Beszámoltak olyan esetekről is, amikor az elkövető megőrült vagy a családja kitagadta. „Amikor egy vadász gorillát öl, a népem nem boldog” – meséli Dauda. „Visszataszító tettnek tartják.”

A Sunkuru községből származó 37-éves Ezekiel Lamba elmesélte a Mongabay-nek, hogy a múlt évben rábeszélték a gorillavadászatra, annak ellenére, hogy ez ellentmond a személyes meggyőződésének és a népe hiedelmeinek – azonban mikor látta, mennyi pénzt kap az egyik barátja egy gorillatetemért, beadta a derekát.

„Amikor combon lőttem a gorillát, az egész csoport szétszaladt. A meglőtt állat elsántikált a golyóval a testében” – meséli Lamba. „Követtem a faleveleken lévő vérnyomokat, utolértem a sérült gorillát és két mellkasába eresztett lövéssel megöltem.”

Amikor a hírrel hazatért, a családja heves ellenállással reagált. Megparancsolták neki, hogy egy idős rokona közreműködésével temesse el a gorillát az erdőben.

„Tudtam, hogy a kultúránk szabályai szerint tilos gorillát gyilkolni – meséli -, de azt gondoltam, a busás díj miatt a népem majd szemet huny fölötte.”

Miután eltemették a gorilla holttestét, a javasemberek Lambát egy hét napig tartó megtisztulási rituálénak vetették alá – ennek részeként gyógyfüves vízben kellett fürödnie és különleges gyógyfüveket égetettek a szíve felett, amelyek illatát be kellett lélegezni.

A rituálé végeztével Lambát spirituálisan megtisztultnak nyilvánították. Azonban a népe bővelkedik olyan vadászok történeteiben, akik kevésbé voltak szerencsések. Lamba nagyapja volt az egyik közülük.

Jó pár évtizeddel korábban, még Lamba születése előtt a nagyapja borzasztóan megbetegedett, miután megölt egy gorillát. Amikor meghalt, a javasemberek és a család is a tabu megszegésének tulajdonították a végzetét.

A vadászok számos példát hoztak fel halálesetekre, betegségekre, szerencsétlenségekre és tragédiákra, amelyek mind a gorillák legyilkolása után történtek, és amelyek nemcsak közvetlenül az elkövetőkkel, hanem azok családtagjaival, barátaival és rokonaival estek meg.

Emmanuel Sambo, aki 10 évvel ezelőtt kezdte a vadászatot azt mondja, távol tartja magát az emberszabásúaktól. Két hónappal ezelőtt viszont az egyik fiatalabb unokatestvére megölt egy gorillát és ezzel szerencsétlenségbe taszította a családot. Sambo beszámolója szerint azon a bizonyos éjjelen az unokatestvére elveszítette a beszédképességét. Egy 10-napos megtisztulási rituálén kellett átesnie, és ezalatt csak kézjelekkel és bólogatással volt képes kommunikálni.

„A népünk úgy hiszi, hogy bárki, aki gorillát öl, kihívja a sorsot maga ellen. Vannak, akik meghalnak. Mások megőrülnek. Megint mások hosszú ideig vagy akár életük végéig is valamilyen betegségtől szenvednek.” – mondja Sambo. „Mi abban hiszünk, hogy a gorilláknak mágikus ereje van."

Ezek a hiedelmek mélyen gyökereznek, valamint a totemek tiszteletére ösztönöznek és ez elősegítheti a helyi természetvédelmi tevékenységet. A gorilláknak tulajdonított varázserő viszont arra is késztethet néhány becsvágyó vadászt, hogy hírnevet szerezzenek azáltal, hogy megölnek egy hatalmas mágikus erővel bíró állatot és ezt túlélik. Némely közösségben azokat, akik legyőzik a félelmüket és a veszélyeket hősként ünneplik bátorságukért és varázserejükért – vagy a mennyei atyák közbenjárásért.

Évekkel ezelőtt a Sunkuru-Gada-ból származó Uba Galadima-nak hősöknek kijáró fogadtatatásban volt része, miután túlélt egy gorillavadászatot. Galadima elmondta, hogy az évek során öt gorillát gyilkolt meg és ezzel nagy hírnevet szerzett, mivel az istenek átka ellenére sem halt meg. „Bárkinek, aki túléli a gorilla megölését nagy ünnepséget rendezünk, amivel elismerjük az illető bátorságát” – mesélte Galadima a Mongabay által készített telefonos interjú során.

Az ünnepségen Galadima-t különleges díszruhába öltöztették, engedélyezték számára, hogy vadász-tanoncokat mentoráljon és megkoronázták, mint Sarikin Barka-t, ami annyit tesz: „A Nyíl Királya”. Bőven volt étel, ital és mulatozás, még a közeli településekről is meghívtak vadászokat, hogy velük együtt ünnepeljenek és karpereceket cserélgessenek egymással.

 

A nigériai bozóthús-kereskedelem során megölt állatokból származó csontok és koponyák. Kép: Orji Sunday, Mongabay

 

A tabutól a kereskedelemig

A ’70-es években, amikor a szeparatistákkal folytatott három évig tartó polgárháború véget ért, a Nigéria délkeleti tartományaiból érkező bevándorlók kezdtek az ország északkeleti részében – így Sunkuru-ban is – letelepedni. A vadászok elmondták, hogy az új betelepülők szokásai és kultúrája viszonylag hamar elkezdte aláásni a régi totemisztikus gondolkodást, ami a gorillákat védte.

„Akkoriban a mi vadászainknak soha eszébe se jutott volna csimpánzt vagy gorillát ölni” – idézte fel Umar Likita, egy helyi vadász. Mesélt azokról az emlékeiről, amikor a majmok és a csimpánzok még közel jöttek a házaikhoz és a gyerekekkel játékos csereberéket folytattak. A helyiek népszerű időtöltése volt hajnalban és napnyugtakor az állatok zsibongását hallgatni.

„Nem vették figyelembe a mi hagyományainkat” – nyilatkozta a délről idevándorlókról Likita.

Ezek az új telepesek aztán lépésről lépésre bevezették a helyi vadászokat a gorillaölés technikájába. A bevándorlók finanszírozták a lőfegyverek és más vadászezközök vásárlását, valamint ezek javítását is, majd a legyilkolt állat vételárából levonták ezeket a költségeket. „A vevők a pénzt használták arra, hogy meggyőzzék a vadászokat. Rengeteg pénzt ígértek.” – mesélte Likita.

A vadászok azt is elmondták, hogy először csak gorilla- és csimpánzbébikre volt kereslet, ami többnyire azzal járt, hogy az őket szoptató anyaállatot meg kellett ölni, mielőtt zsákmányul ejtették a kicsinyeiket. „Hatalmas pénzösszegekért vásárolták fel azokat a kölyköket.” – mesélte Dauda.

Évekkel később a gorillák és csimpánzok fejére támadt jelentős kereslet. Akkoriban a fej nélküli állattetemeket vagy az erdőben ásták el vagy a nem őslakosok elfogyasztották őket. Manapság az emberszabásúak minden testrésze – beleértve a bőrt és a beleket is – keresett árucikk, és az ár attól függően változik, hogy az egyes szerveknek mekkora varázserőt tulajdonítanak.

„Az őslakosok kezdetben megtagadták, hogy leöljék vagy akár csak megérintsék az emberszabásúakat. Amikor elkezdték levadászni az állatokat, eldobták vagy elásták a testrészeiket. Igyekeztünk őket meggyőzni, hogy adják nekünk a húst és a szerveket” – magyarázta Akpa Chukwu, aki a gorillák testrészeivel kereskedik. „De manapság már néhányan közülük hozzánk hasonlóan megeszik az állatok húsát.”

 

Kelet-nigériai csimpánz, a leginkább veszélyeztetett alfaj. Kép: San Diego Zoo Global/R. Whytock

 

Illegális elosztó hálózat

A bevándorlók a tabuból kereskedelmet csináltak, de itt nem álltak meg – ők maguk lettek a szervkereskedelmi hálózat irányítói. Helyi láncolataik révén a testrészeket és a kölyköket Nigéria különböző részeire, sőt az országon kívülre is szállították.

Chukwu, aki állítása szerint több, mint 200 főemlőst csempészett egy évtized alatt elmondta, miként utazott Taraba különböző falvaiba és hogyan toborzott beszállítókat, míg a vadászokkal egyezkedett és egész hálózatot szervezett belőlük.

A hálózat kiépítése lehetővé tette az állati szervek közúton történő titkos szállítását. Az illegális árut tartalmazó csomagokra hamis címkét ragasztanak – vagy pedig gabonát, pálmaolajat és hasonló termékeket tartalmazó csomagok közé rejtik, hogy a szigorú vámvizsgálati ellenőrzést kijátsszák.

A küldeményeket gyakran többrétegű légmentesen záródó zacskókba pakolják, vastag anyagokkal burkolják be vagy hátizsákokban a kamion padozata alá rejtik, hogy elfedjék az erős szagokat. Az élő csimpánzkölyköket a csempészek kilyuggatott dobozokba teszik, és a kereskedelmi csomópontnak számító Kano és Yola városokba szállítják őket.

Az idő múlásával, ahogy a forgalom nőtt, a rendvédelmi szervek egyre többször csaptak le az illegális szállítmányokra. Chukwu elmesélte, hogy az egyre szigorodó ellenőrzések a főbb útvonalakon – például Katsina és Ala közt – a korrupció melegágyává váltak.

Idővel a csempészek úgy igyekeztek biztosítani a szabad áthaladást az ellenőrzőpontok között, hogy elkezdték lefizetni az erdőfelügyeleti tiszteket és más rendvédelmi szerveket.

Chukwu azt is elmondta, hogy az erdőfelügyeleti hivatalnokok rendszeresen elfogadták a kenőpénzt és csak akkor kobozták el az állatokat, ha kevesellték a baksist. A korrupt tisztek egyéb megállapodásokat is kötöttek a csempészekkel, például belső műveleti tervekről vagy járőrözési útvonalakról szivárogtattak ki információkat.

A Mongabay felvette a kapcsolatot Abdullahi Usman-nal, a Nigériai Rendőrség tarabai szóvivőjével, hogy reagáljon az előbbi állításokra. Ígéretet tett arra, hogy visszahív minket, de a cikk közlésének időpontjáig ez nem történt meg.

Néhány csempész úgy nyilatkozott, hogy olyan alternatív útvonalakat használnak, amelyeket az erdőfelügyelet tisztjei nem ellenőriznek. Ezek az utak gyakran erdei ösvények. „Ha elég kenőpénzt fizetsz és jó kapcsolatot építesz ki a tisztekkel vagy a rendőrökkel, nem fogják zavarni az üzletet” – magyarázta Chukwu. „Még ha le is tartóztatnak valakit, a cél nem az, hogy eljárjanak a csempészek ellen, inkább csak több pénzt akarnak kipréselni az illetőből.”

Amikor az idősebb tiszteket – és szövetségeseket – áthelyezik vagy nyugdíjazzák, a csempészek a korábbi ismeretségi kört felhasználva az új alkalmazottakkal is megpróbálnak üzletet kötni.

A csempészet lelke a hálózatépítés. Szerte Taraba államban és más erdőkkel borított régiókban a Chukwu-hoz hasonló csempészek hatalmas hálózatot tartanak fenn – ez olyan vadászokból áll, akik az állati testrészek állandó utánpótlását tudják garantálni, különösen az esős évszakban, amikor a vadászat háttérbe szorul és az emberszabásúak szerveiből hiány keletkezik.

De ez a fajta hiány immár nem csak szezonális probléma. Vadászok, kereskedők és csempészek mind arról számoltak be, hogy az emberszabású populációk vészes fogyatkozásának következtében egyre ritkábban jutnak hozzá a testrészeikhez. A vadászok számára ez hosszadalmasabb és kimerítőbb vadászatot jelent, ami a vásárlók számára egyenértékű a magasabb árakkal. A vadásztúrák során egyre gyakrabban hatolnak be Kamerun erdeibe is.

„Régebben nagy számban éltek itt gorillák. Könnyű volt megtalálni őket” – idézte fel Chukwu. „De manapság ez már közel sincs így. Egy csomó környékbeli erdőből egyszerűen eltűntek.”

 

Kép: Emilie Languedoc/Mongabay.

 

Az emelkedő árak a faj fogyatkozását jelentik

A vadászok által tapasztalt egyedszám-csökkenés országszerte érzékelhető a testrészeket árusító piacokon, magyarázta néhány kereskedő, akivel sikerült interjút készítenünk.

Ezeket az állati testrészeket árusító piacokat a helyiek jankara-nak nevezik. A délnyugati országrészben található Ibadan városa ad helyet a legnagyobb ilyen piacoknak, mondják a kis- és nagykereskedők. Az ibadani óriás árubörzék látják el a lagoszi piacokat, a nigériai kereskedelmi központokat és több tucat délkeleti és délnyugati régió piacát.

Délkelet-Nigériában Onitsha kétségtelenül a legnagyobb olyan kereskedelmi központ, ahol emberszabásúak testrészeit árusítják. A város két fő jankara-val rendelkezik: Relief és Ose. Az itteni kereskedők elmondták, hogy Nigéria különböző részeiről kapják az árut egy olyan beszállítói hálózaton keresztül, amely a vidéki erdős részeken és más nagyobb piacokon is tevékenykedik.

„Ha egyszer ellátogatsz Ose legnagyobb piacaira, akár 50-100 fejet is vehetsz, ha akarsz. Elég nagy ellátmánnyal rendelkeznek a főemlősök szerveiből.” – mondta Ekene Ezenwoke kereskedő, aki a délkeleti országrész egyik legnagyobb kereskedelmi központjában tartja fenn üzletét.

Számos forrás arról számolt be, hogy a felvásárlók és a csempészek tartják irányításuk alatt a beszállítói láncolatot és ők szervezik meg a szállítást. De időnként a vadászok közvetlenül a kiskereskedőknek vagy a fogyasztóknak adják el a termékeiket.

A Mongabay három nagyobb jankara-t keresett fel Nigéria déli részén, beleértve Ose-t és Ogbete-t is. Ose-ban a gorillák testrészei nem voltak az árusítói standokra kipakolva, elkerülve, hogy vásárlóknak álcázott rendőrök csapjanak le rájuk – viszont igény szerint pult alól árusították a szerveket.

Az állati testrészekkel kereskedők standjai a piac egyik végében találhatók, errefelé átható szag terjeng – gyógynövény-keverék és rothadó állati szervek bűze. Lehet itt pitonbőrt, tobzoskapikkelyt, dögkeselyűtollat és minden mást is találni. Színes figurák, faragványok, spirituális erővel bíró szappanok, színes gyertyák, rózsafüzér, imádsághoz való olaj, gyógynövények gyökere, szára, levele, magja sorjázik a standokon.

A Mongabay által felkeresett üzletek közül egyikben sem láttunk emberszabásúak testrészeit kirakva a pultokra. Néhány kereskedő tagadta, hogy ilyen termékeket árusítana, végül mégis beismerték – miután meggyőztük őket, hogy nem a helyi vagy nemzetközi hírszerzés szolgálatában álló álruhás rendőrök vagyunk. A Mongabay 2019-ben is felkeresett vadhúspiacokat, ahhoz a látogatáshoz képest a kereskedők most láthatóan jobban tartanak az emberszabásúak kereskedelmét tiltó törvényektől és sokkal kevésbé bíznak meg az idegenekben.

De ezt a növekvő tudatosságot félreértések is tarkítják. Ezenwoke például azt állította, hogy csak akkor törvényellenes az emberszabásúak kereskedelme, ha az állati testrész friss és véres.

„Ezeknek az állatoknak betiltották a leölését. Ha bárkit elkapnak nagy mennyiségű állati szervvel, az illető börtönbe is kerülhet” – nyilatkozta. „De ha a testrészek ki vannak szárítva vagy füstölt állapotban vannak, akkor már nem illegális az árusításuk.”

A kereskedők áremelkedésről is beszámoltak: egy gorillafej ára 300,000 nairáról 1 millió nairára (200 dollárról 670 dollárra) nőtt, ami az öt évvel ezelőtti árakhoz képes drasztikus emelkedés. A csimpánzok testrészei sokkal nagyobb mennyiségben állnak rendelkezésre és sokkal kevesebbe kerülnek.

De a vásárlói kör ugyanaz maradt a kereskedők szerint. „A legjelentősebb vevőink azok az emberek, akik afrikai gyógykészítményekhez és spirituális rituálékhoz használják a gorillák szerveit” – meséli Ezenwoke.

 

Nigéria illegális majomtestrész-kereskedelme veszélyezteti a ritka csimpánzok és gorillák túlélését

 

Változó rítusok

A törzsvásárlói kör ellenére az általános kereslet csökkenőben van, derült ki azokból az interjúkból, amelyeket kereskedőkkel és tradicionális gyógyszereket készítő javasemberekkel rögzítettünk.

Bár azok, akikkel beszéltünk rendíthetetlenül hittek a gorillák testrészeinek varázserejében, a javasemberek és helyi sámándoktorok elmondták, hogy az ezekből készített főzetekre egyre csökken a kereslet.

A varázslók egyre gyakrabban használnak háziállatokat a rituálékhoz és az áldozatokhoz. „Én már tehén- és kecskefejet használok, mert a gorilla testrészekhez nem könnyű hozzájutni” – mesélte egy Enugu államban élő sámán.

Az afrikai varázslóknak van egy sokkal fiatalabb generációja, amely már eltávolodott a hagyományoktól és a gorillaszervek állítólagos varázserejébe vetett hittől is, és olyan rítusokat részesít előnyben, ahol háziállatok testrészeit használják fel, hiszen ezekhez sokkal egyszerűbb hozzáférni.

„A hagyományos gyógyászat változóban van - mondta Uzondu Agwu, az Enugu államban élő természetgyógyász – és a sámándoktorok egyre inkább kezdenek olcsóbb gyógyszereket készíteni, amelyekhez nem kellenek olyan drága állati szervek, mint a gorilláké.”

A cikk a Mongabay weboldalán jelent meg (www.mongabay.com)

Fordította: Mészáros Adrienne