Vér, verejték és akkumulátorok
A világ kobalt-termelésének kétharmada a bolygó egyik legszegényebb országából származik. Ez az ásvány az okostelefonok és az elektromos autók nélkülözhetetlen alkotóeleme. Kitermelésénél igen gyakran gyerekek dolgoznak.
Írta: Vivienne Walt and Sebastian Meyer
A cikk a Pulitzer Krízisjelentési Központ támogatásával készült.
Amikor Lukasa hajnali 5 órakor felkel, hogy megkezdje 12 órás munkanapját, a szomszédokk többsége még mélyen alszik. Az ovális arcú, átható tekintetű, 15 éves nyúlánk fiú heti hat nap oson ki családjának sártéglából épült kunyhójából napkelte előtt. Aztán megteszi azt a kétórás utat, amely a Kongói Demokratikus Köztársaság déli részén található kicsiny falujából a kormány tulajdonában levő bányához vezet. ( A Fortune a falu nevét Lukasa és a többi gyerek védelmének érdekében nem hozza nyilvánosságra). Miután megérkezik a bányába, Lukasa nyolc órán át csákányozik egy mélyedésben, hogy egy olyan ásvány darabkáit gyűjtse, amely modern életünk kulcsfontosságú mozgatóeleme: a kobaltét.
Kb. délután 3-ra Lukasa megtölti a zsákját a napi szerzeménnyel. A vállára emeli az akár 10 kg-ot is meghaladó terhet és egy órán át cipeli azt egy kereskedelmi raktárhoz. “Kínaiaknak adom el,” - mondja, azokra a kínai nyersanyag-kereskedelmi vállalatokra célozva, akik felvásárlóként dominálnak a környékbeli piacon. Lukasa egy vasárnapon, az egyetlen szabadnapján, egy 'Prada' feliratú pólót viselve ül egy árnyas fa alatt, ahogy a szokásos munkamenetét magyarázza. Csipetnyi büszkeséggel mondja el, hogy jobb napokon akár 15,000 frankot is megkeres. Ez körülbelül 9 dollárnak felel meg.
Az ő helyzetében, a világ egyik legszegényebb országában, Lukasa keveset tud arról, hogy többmilliárd dolláros tülekedés indul meg azért a szürkés fémért, amit egy évben 300 napon át ő a földből kapar ki. Lukasa elmondása szerint csak nemrég kezdte megérteni, hogy amit a kobalt-bányászattal keres, az nyomorúságos alamizsna ahhoz képest, amit a kereskedők kapnak érte a világpiacon. De a Kolwezi, a kongói kobaltipar központjának közelében élők számára nehezen mérhető fel ésszel ez az üzlet. A Lukasához hasonló nyomorgó vájárok még ennél is nehezebben fogják fel, mekkora a keresleti áradat zajlik egy olyan ásványért, amely a kobalt árát a nyersanyag piacokon 400% -kal, a 2016-os fontonkénti kb. 10 dollárról ez év áprilisára 44 dollárra repítette.
Az egekbe szökő kobalt-éhség a mai kütyü-központú technológiai gazdaság eredménye, mivel ez a fém az okostelefonok, számítógépek és tabletek millióiban megtalálható lítium-ionos akkumulátorok fontos összetevője. A kobalt biztosítja a stabilitást és azt a nagy energia sűrűségű anyagot, amelynek révén az akkumulátorok hosszabb ideig biztonságosan működhetnek. Ennek hiányában a digitális élet - pillanatnyilag legalábbis - nem működhetne a jelenlegi módon.
Annak dacára, hogy milyen értékes ma a kobalt, kulcsfontosságú szerepére csak most kezdtünk felfigyelni. A megújuló energiákra való globális áttérés - amely 100 éven belül a legnagyobb energia váltás lenne - ráadásul attól függhet, hogy mennyi kobalt lesz az elkövetkezendő években és hogy mekkora lesz a kitermelési és a finomítási költsége. Ahogy a világ számos országának kormányai - még ha a Washington D.C.-ben levő nem is - kezdik felvázolni az éghajlat változási célkitűzéseiket a szénkibocsátás mérséklésére, úgy futtatják fel az autóipari vállalatok az elektromos járművek gyártását. A General Motors, például, elmondása szerint egy teljesen elektromos jövőre készül. A Volkswagen tervei szerint pedig 2025-re az autóinak egy-negyedét elektromos autók alkotják majd.
A bányászok egy zsáknyi kobaltot húznak fel a Kolwezi közelében levő Kasulo bányában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Fotó: Sebastian Meyer -Fortune Magazine
Mivel az akkumulátor-technológia területén nincsen áttörést hozó találmány, minden elektromos autó akkumulátorhoz 18 font (kb. 8 kg.) kobalt kell majd - ami ezerszer annyi, mint az okostelefonokhoz szükséges negyed uncia (kb. 7 gramm). A Volkswagen-nek, például, csak az elektromos jármű üzemek ellátásához várhatóan 6 óriási akkumulátor-gyárat kell majd építenie.
Ez azt jelenti, hogy a kobalt-csúcs még csak most kezdődik. A londoni székhelyű Darton Commodities kobalt-kereskedelmi vállalat szerint csak a lítium-ionos akkumulátorokhoz szükséges kobalt kereslete 2025-re a háromszorosára nőhet, aztán újra megduplázódik majd, és 2030-ra elérheti az évi 357,000 tonnát, a jelenlegi kereslet hétszeresét. Kongó bányáiban a kobalt-kitermelési nyomás robbanásig feszül. “Ha a következő 10 évben te akarsz lenni a király, kobaltban kell gondolkodni." - mondja kolwezi találkozásunkkor Jean-Luc Kahamba Kukenge, a kínai Zijin Bányavállalat Csoport tulajdonában levő kongói Commus Global bányavállalat helyettes vezetője. “A következő 10 évben ez jelent majd mindent."
Az, hogy egyetlen nyersanyagra kell támaszkodni, persze nem újdonság: az autógyártás az önnön létét a föld alól kipumpált nyersolajnak köszönheti. De van egy fontos különbség az egy évszázada kezdődött autóipari forradalom és az épp hogy elkezdődött elektromos jármű forradalom között. Az olajkészleteket országok tucatjaiban és az összes óceán alól csapoljuk. Ezzel szemben, a kobalt-kifejtés eddig csak egy igen szűk területre korlátozódik. Ráadásul ez a terület egy olyan országban található, ahol dúl a fegyveres harc, a szegénység és általánosak a működési rendellenességek: ez a Kongói Demokratikus Köztársaságról, röviden a KDK, a volt belga gyarmatról. A valóság ezen képe sürgős etikai feladványt állít a kobaltot igénylő technológiai, autóipari és bányavállalatok elé, nevezetesen olyan problémákat, amelyek megoldás hiányában ugyanezen vállalatok számára nehezítik meg, hogy fogyasztók millióit nyerjék meg a tisztább energia-felhasználásnak.
A világ kobalt-termelésének durván két-harmada származik a KDK dél-keleti részén fekvő, Zambiával határos Lualaba tartományból. A régió az ásványokban szédítően gazdag, "Rézövezet" néven ismert zóna központjában található. A kobalt többnyire a réz és nikkel kitermelés mellékterméke. A KDK bevételének kb. 80%-át a bányászat adja. Az Afrika széles középső területén fekvő KDK évtizedek óta testesíti meg az "ásványkincs átok" fogalmát. A hatalmas ón, arany, nikkel, réz és most a kobalt vagyon ellenére az ott élő átlagemberek épp hogy évi 700 dollárt keresnek.
Az élet nyomasztóan nehéz azon kongói milliók számára, akiknek otthonában nincs csapvíz vagy villany. Az átlagos várható élettartam 60 év. A KDK az ENSZ 2015-ös Emberi Fejlődési Index-én 188 ország között 176-dikként, majdnem a legalján végezte. És nem sokkal szerepel előkelőbb helyen a Transparency International korrupció-ellenes listáján sem, amely a 18 éve hatalmon levő Joseph Kabila elnök által vezetett szűk elit féktelen fölényeskedését jelöli meg okként. Kabila egy közeli szövetségesét választotta majdani utódjaként az ezévi decemberi választások utáni időszakra, amely ismét erőszakot szíthat.
Bal oldalon: Egy bányász kobalt-darabkákat mutat, amelyeket a Kolwezi-közeli Kasulo bányában ásott ki a KDK-ban. Jobb: egy Daniel nevű, 11 éves bányamunkás egy kobalttal teli zsákot cipel a fejtési helyről a raktárba hogy eladja. Fotó: Sebastian Meyer, Fortune Magazine
Amikor kicsiny gépünk egy júliusi téli délután a Lualaba tartomány apró fővárosának, Kolwezinek a leszállópályáján nagyot zökkenve megáll, semmi nem utal arra, hogy a világ kobaltbőségének epicentrumában értünk földet. Egy kicsi, salaktéglából épült házikó szolgál mint “Aéroport National de Kolwezi, (Kolwezi Nemzetközi Repülőtér)”, ahogy azt a kézzel festett jelzőtábla mutatja.
2016-ban ugyanezen a helyen szálltam le a Fortune magazin megbízásából a svájci nyersanyag óriás, a Glencore által bérelt nyolcüléses kisgéppel. Azon az úton a cég képviselői gyorsan elhessegettek a Mutanda Mining szépen kivilágított, légkondicionált komplexumába, amely a világ legnagyobb kobalt-termelési irodája. A Mutanda csúcstechnológiával és olyan pedáns nagyvállalati menedzsment rendszerrel rendelkezik, amely a kapukon túli kaotikus galaxishoz képest olyan volt, mint egy idegen bolygó. A Mutanda vezérigazgatója, Pedro Quinteros, egy viharedzett perui mérnök azt mondta, hogy az ásványkincs koncentráció a kongói Rézövezetben olyan magas, amilyet pályafutása alatt még soha nem látott.
Ezúttal azért jöttem vissza, hogy lássam a történet másik oldalát. A Glencore még mindig több kobaltot termel ki és exportál, mint bármely más cég a világon, és azt mondja, hogy a következő két évben a termelés megduplázását tervezi, mivel az kínálatban várhatóan globális hiány lép majd fel.
Ez az ipari méretű termelés akadályozza a mintegy 100,000 Kolwezi környéki úgynevezett kétkezi kobaltbányász boldogulását - hagyományos, független, gyakran kezdetleges eszközökkel dolgozó vájárok, akik a kobaltkeresés miatt gyűltek össze a régióban. A vájárok között ismeretlen számú, a 15 éves Lukasához hasonló gyerek is van, akik a családjaikat támogatják a kis mennyiségű kobalt kézi bányászatával, amelyet aztán a szinte kivétel nélkül kínai közvetítőknek adnak el. Az egyik Kolwezi- közeli kis faluba való gyerekek kínaiul "Ni hao!" üdvözléssel köszönnek nekünk, mivel a nem-afrikai emberek, akikkel többségük valaha is találkozott, kínai.
Miközben lehetetlen tudni, hány kiskorú bányász van, a kongói aktivisták, akik a gyerekmunka felszámolásáért küzdenek, azt mondják, hogy a szegénység miatt nőtt a számuk. “A gazdasági válság miatt kb. 10,000-en lehetnek,” - mondja Hélène Kayekeza Mutshaka, aki egy olyan ellenőrző program vezetője, amelyet a kormány tavaly indított, hogy megpróbálja megakadályozni a gyerekek kobalt-bányászatát. Mutshaka elmondta, hogy erős ellenállásba ütközik azoknak a szegény családoknak a részéről, akik már régebben küldték el a gyerekeiket ásványkincseket bányászni, hogy kiegészítsék nyomorúságos bevételeiket. "Azt hiszik, hogy felemelkedhetnek a középosztályba, ha kétkezi bányászként dolgoznak," - mondja Mutshaka.
Kolwezi környékén ez szinte lehetetlen.
Egy júliusi reggelen, Kolwezitől kb. 8 mérföldre, a Kingiamiyambo kétkezi bányánál találkozunk a 11 éves Daniel-lel. A kisfiú éppen felfelé gyalogol a bányából, bőre csupa por és egy zsák kobaltot cipel a hátán, útban a kínai kereskedők felé. Azt mondja, soha nem járt iskolába. A Daniel-hez hasonló gyerekek a globális kobalt piac legalján gürcölnek. Családjaik számára, akik sokan a gyerekek által hazahozott csekély összegből élnek, kevés a remény az életük javulására. Mégis, ugyanilyen nehéz a bányászattal való felhagyásra kérni őket, mindaddig, amíg a kobalt elérhető jövedelemforrásnak tűnik. “És mit csinálnak azok a gyerekek, akiket otthon tartanak, munka nélkül?,” -teszi fel a kérdést Jean Pierre Muteba, egy veterán rézbányász, aki egy délen található New Dynamics nevű, a bányaszektor ellenőrzését végző szervezetet vezet. “A túlélést fogják keresni. És itt mi a túlélés? Egyértelműen egy másik bánya."
Kép felirata: Szegénység által gyötörve, de természeti erőforrásokban gazdagon. A Kongói Demokratikus Köztársaság ásványkincs vagyonának ellenére a világ egyik legszegényebb országa. A világ kobalt-termelésének kétharmada származik a KDK Lualaba tartományából, amely egy ásványkincs zóna, az úgynevezett "Rézövezet" közepén terül el.
A kimerítő körülmények ellenére a gyerekeknél nagy a kísértés, hogy tovább dolgozzanak. Sokan mindössze napi 2 dollárt keresnek, és gyakran dolgoznak kobalt vájárok mellett emberi öszvérként. “Amikor a gyerekek nincsenek iskolában, mindannyian mennek a bányába dolgozni,” - mondja Franck Mande, aki egy az Apple által alapított program vezetője, amelynek célja a gyerekbányászok új szakmára való tanítása. “14, 15, 16 koruktól dolgoznak — van, hogy már 10 évesen is,”- mondja Mande.
A kongói hatóságok azt állítják, hogy keményen próbálkoznak a gyerekbányászat megállításával, de szinte lehetetlen teljesen felszámolni azt. És rámutatnak, hogy a kétkezi bányászok, akiknek a túlnyomó többsége felnőtt, az ország kobalt termelésének mindössze 20%-át adják.
De a KDK-ban kobaltot kereső vállalatok számára a kétkezi bányászok újabb fejfájást jelentenek: gyakorlatilag lehetetlen biztosítani az iPad-ek, az okostelefonok vagy elektromos járművek fogyasztóit arról, hogy az eszközeikben található kobaltot nem gyerekek ásták ki, zúzták össze, mosták át illetve szállították. Vannak olyan cégek, akiknek egyszerűbb volt megszüntetni minden üzletelést a kétkezi bányászokkal, amely az NGO-k és a kongói hivatalnokok szerint katasztrofális döntés azon emberek millióinak, akik ebből a munkából élnek.
A nagyvállalatok aggodalmai nagy mértékben fokozódtak 2016 óta, amikor is az Amnesty International kiadott egy olyan mély kutatáson alapuló jelentést, amely több, mint 12 elektronikai illetve autóipari vállalatot nevez meg, amelyek a szervezet szerint nem fordítottak kellő gondosságot arra, hogy megbizonyosodjanak, hogy a beszerzési láncaikban ne szerepelhessen kétkezi gyerekmunka által kitermelt kobalt. A jelentés tűzvihart okozott és voltak olyan cégek, akik azért tülekedtek, hogyan kerülhetnék el a KDK-t teljesen. Ahogy a kongói kobalt feletti vita tovább dúl, a kérdés az, vajon az ország tud -e javítani a bányászati gyakorlatain, még mielőtt a globális cégeknek sikerül máshova menniük. Egy olyan országban, ahol a diszfunkció és a korrupció már évtizedek óta tart, nehéz elképzelni, hogy messzemenő, gyors változások menjenek végbe.
Azonban nem csak a kongói hivatalnokok a hibásak. Az Amnesty nyugati technológiai óriásokat támad amiért azok naivan nem vesznek tudomást a gyerekmunka és a korrupció körüli problémákról - jórészt azért, mert a fogyasztók anélkül rohantak, hogy megvásárolhassák az eszközeiket, hogy az iparág árnyoldaláról kérdeztek volna. “Emberek milliói élvezik az új technológiák előnyeit, de ritkán kérdezik meg, hogyan készülnek," - közli a szervezet egy nyilatkozatban.
De ez végre megváltozik. A váltás akkor kezdődött, miután néhány nemrég készült televíziós riportban Danielhez és Lukasához hasonló gyerekbányászokat mutattak be, akik zord körülmények között vájják ki a kobaltot. “Olyan válaszúthoz értünk, ahol többe kerülne, ha nem tartanánk magunkat a megfelelő magatartáshoz," - mondja Tyler Gillard, a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD senior jogtanácsosa, aki nagyvállalatoknak segített megfogalmazni az ásványkincsek beszerzési láncával kapcsolatos kellő gondossági irányelveket. “A cégek ezt nagy veszélynek tekintik a márka értékére," - mondja. Akkor most a fogyasztók gyerekmunka-mentes, korrupció-mentes elektromos járműveket fognak követelni? Szerintem ez lesz.”
A Kasulo bánya, amely a KDK kormányának tulajdona és amelyet a kínai Congo Dongfang International Mining, röviden CDM vállalat működtet.
Fotó: Sebastian Meyer, Fortune Magazine
Az, hogy a gyerekmunkáról szóló rossz reklám provokálhatja a fogyasztóknak a kongói kobaltiparral szembeni haragját, lehetséges magyarázat arra, miért voltak olyan gyanakvóak és láthatóan ellenségesek velünk a KDK hivatalnokai, amiért megjelentetjük ezt a cikket.
Annak ellenére, hogy a központi kormányzattól már előre megkaptuk az újságírói engedélyünket Kinshasában, az ország fővárosában, amint a fotós és filmes Sebastian Meyer és jómagam megérkeztünk Kolwezibe, engedélyt kellett kérnünk Richard Muyej lualabai kormányzótól, hogy letartóztatás vagy az országból való kiutasítás nélkül készíthessünk interjúkat. Muyej irodájában felsoroltuk a helyeket, ahova szerettünk volna elmenni. Válaszában a kormányzó többször azt mondta franciául :“On a rien à cacher”—nincs titkolnivalónk.
Ám a Kolweziben töltött egy hét teljesen más képet sugallt. A tartományi Bányászati Minisztérium és a rendőrség egy kivétellel megtagadta, hogy bemehessünk a bányákba, azzal az indokkal, hogy az ő engedélyük nélkül semmilyen független riportot sem készíthetünk. Az interjúink egy része rendőrségi felügyelet mellett készült.
Az egyetlen bányában, ahova hivatalosan bemehettünk— a kormány tulajdonában levő Kasulo - a tartományi bányaügyi hivatalnokok fegyveres rendőrök kíséretében hajszoltak bennünket körbe, és azt mondták, hogy a biztonságiak azért vannak ott, hogy megvédjenek bennünket a bányászok zaklatásától. Másodjára már nem engedtek bennünket visszamenni Kasuloba, annak dacára, hogy megbeszélt találkozónk volt a Pact nevű, Washington D.C. székhelyű nonprofit szervezettel, amely a kormány engedélyével dolgozott Kasuloban a bányákban való gyerekmunka felszámolásáért.
Az országban töltött utolsó reggelünkön megkérdeztem Muyej kormányzót, miért akadályoztak bennünket a rendőrei és a hivatalnokai gyakorlatilag minden mozdulatunknál. "Az emberek előítéletekkel jönnek ide," -felelte, és felsorolt néhány újságírót, akik nemrég írtak a Kolwezi gyerek kobaltbányászokról. "Mindig a rosszat nézik, nem a jót."
Az AMNESTY 2016-os terhelő jelentését követően a kormány valóban tett lépéseket a kobalt termelés megtisztítására - ami félelmetesen nehéz feladat, ha nem ellentmondásos, tekintetbe véve, hogy a legfelsőbb hivatalnokok évek óta nyerészkednek a homályos bányaügyletekből.
A Lualaba-i bányászati hatóságok úgy mutogatják a Kasulót, mint mintabányát, mint az új erőfeszítések egy példáját. A 420 hektáros rendezetlen hely Kolwezitől északra található és 2012-ben kezdte meg működését, amikor a földművelésből élő helyiek olyan lelőhelyre bukkantak, ahol a kobalt ásványként rendkívüli, 14%-os koncentrációban volt jelen. Erre emberek ezrei özönlöttek a térségbe és aki-kapja-marja vadászat kezdődött a kobaltért.
Az emberi jogi felháborodásra válaszul, a tartományi hatóságok tavaly körbekerítették a Kasulót, egyetlen, fegyveres biztonsági őrök által felügyelt bejáratot illetve kijáratot hagyva. A bejárat mellett most egy kézzel festett tábla hirdeti francia és szuahéli nyelven, hogy 18 év alatti gyerekek és terhes nők, valamint ittas személyek nem mehetnek be.
A Kasulo bánya bejáratánál francia nyelvű feliratok tiltják 18 év alatti gyerekek és terhes nők belépését.
Fotó: Sebastian Meyer, Fortune Magazine
Jelenleg naponta 14,000 vájár gyűlik össze a Kasulónál, hogy kobaltot keressen. A vájárok kis csoportokba szerveződnek és naplementekor elosztják maguk között, amit találtak. A bánya a KDK kézzel fejtett kobalt-kitermelésének egynegyedét adja. Az érchez való kizárólagos jogok a kínai Congo Dongfang International Mining, röviden CDM kezében vannak, amely a Huayou Cobalt teljes tulajdonát képezi. A Huayou Cobalt-ot a 2016-os Amnesty jelentés azzal támadta, hogy kézi fejtésű kobaltot vásárol fel, anélkül, hogy megfelelően tájékozódna a munkakörülményekről. A Huayou azt állítja, hogy azóta bevezetett néhány, a Pact által működtetett programot a kasulói bányamunkások számára, amelynek keretében munkavédelmi oktatást tartanak és elmagyarázzák, hogy a gyerekeknek miért nem kellene a bányában dolgozniuk. Az nem derül ki, hogyan ellenőrzik az emberek életkorát vagy azt, hogy a nők nem várandósak -e. “Látnak maguk gyerekeket? Nem, egyet sem,” mondja Erick Tshisola Kahilu, a tartományi Bányászati Minisztérium ügyvezető igazgatója, több száz ásó bányász között állva, ahogy körbevezet bennünket. "És kisbabákat sem."
Három hónappal a Kolwezi utazás előtt egy az OECD által szervezett ásványi anyag ellátási láncokkal kapcsolatos párizsi konferencián hallottam kongói bányahivatalnokokat arról beszélni, mennyire magukénak érzik a kasulói törekvéseket. A kongói hivatalnokok szétosztottak egy fényes, 10 oldalas brosúrát, amely Kasulót “merveille émergente,” vagyis "születendő csodaként" kiáltja ki. Ám a Kasulo kapuján belül található csoda inkább az 1850-es kaliforniai aranyláz őrületes jeleneteire hasonlít, semmint egy mai bányászati vállalkozásra. Sok száz ember sorvad el a mély lyukakban és nyílt mélyedésekben, munkaoverál, sisak vagy bármilyen védőfelszerelés nélkül, olyan kezdetleges kézi szerszámokat használva, mint pl. betonacél rudak, amelyekkel a felszínt törik fel, a kődarabokat pedig kézzel készített kötelekkel húzzák fel.
Délután 4 körül az emberek a kobalt zsákokat rozoga biciklikre vagy motorkerékpárokra emelik és legurítják őket a CDM kereskedőkhöz, akik a Kasulo kapuin belül egy fedetlen hangárban várják, hogy lemérjék a napi termést. A felvásárlók egy kicsi, Metorex nevű digitális szerkezettel ellenőrzik a kőtörmelék kobalt-koncentrációját, ami megszabja, mennyit fizetnek érte. Az árakat kézzel írják fel a hangár falára ragasztott listákra. Elkerített irodákban a kínai kereskedők kongói frank kötegeket nyomnak az elcsigázott bányászok kezébe. Több bányász elmondása szerint a digitális mérés ellenére gyanítható, hogy a felvásárlók rutinszerűen adnak meg kisebb kobalt koncentrációt, hogy kevesebbet kelljen fizetni. A gyanú beigazolódására nincs bizonyíték. De az aki-kapja-marja légkörben különösen nagy a konfliktusok kirobbanásának az esélye. A kasulói munkanap végén tanúja voltam, ahogy 6 bányász, a gödrök közötti egyetlen kitaposott ösvényen állva, hevesen összekülönbözött, hogyan osszák fel a napi zsákmányt. A csoport teljes keresete 60,000 frank, ami alig 37 dollár.
A szabályszerűbb kialakítású kasulói bányán kívül dolgozó több ezer bányász számára a fő kereskedelmi központ a Musompo kobalt piac, egy fél mérföld hosszan nyúló kb. 50 szabadtéri raktárból álló csoport a Kolweziből kivezető kelet-nyugat irányú főút mentén. Musompo úgy néz ki, mint egy általában élelmet és háztartási felszerelést áruló falusi piac. De több tonnányi kobalt erről a fontos állomásról kerül ki az óriási export piacra. Szuahélit alapfokon beszélő kínai közvetítők mérik meg a bányászok által hozott kobalt koncentrációját, és kb. napi nyolc órában bonyolítják a fémmel való gyors üzleteket. “Nemrég jöttem Nigériából,” mondja a 30 éves Xu Bin Liu, aki Kína Hebei tartományából származik és a “Boss Liu” nevű raktárt igazgatja a Musompo piac peremén. Egy szögekkel összetákolt, csomagolóvászonnal letakart kis asztalnál ülve, Xu azt mondja, hogy a munkája közben rengeteget kell alkudoznia az árakon.
A Huayou CDM hivatalosan már nem vásárol kobaltot a Musompo piacon. De amikor ugyanott interjúra kértünk fel egy kínai felvásárlót, ő azt mondta, hogy ehhez a főnökének, egy CDM hivatalnoknak az engedélyét kell kérnie. Az olyan technológiai cégek, mint az Apple, a Samsung, és sokan mások azt mondják, hogy borzasztóan nehéz bizonyítani, hogy a Musompóról származó kobalt nem gyerekmunkával került kibányászásra, és hogy az őket ellátó akkumulátor gyártók - többségében dél-koreai és kínai cégek - gyerekmunka mentes bányákból szerzik be a fémet.
Egy bányász kobaltot tör, amelynek a tisztaságát később a Kasulói bányatelepen ellenőrzik.
Fotó: Sebastian Meyer, Fortune Magazine
A helyzet miatt a cégeknek kemény döntéseket kellett hozniuk: vagy száműznek minden kétkezi bányászt az ellátási láncukból, vagy beszüntetik a KDK-ból származó kobalt vételét - mindkét opció nagy eséllyel von maga után gazdasági katasztrófát az országban. “ Ha mindenki csak elfut, az a gyerekeket és a családjaikat még rosszabb helyzetbe hozza," - nyilatkozta Ben Katz a Pact szervezettől. “Ezzel nem csökkennek az ártalmak, inkább több lesz.”
A vállalatok között egyfajta verseny van készülőben, hogy a jelenlegi 10%-ról 5-re, vagy annál kevesebbre csökkentsék a kobalt felhasználását az elektromos járművek akkumulátoraiban. A mai technológia mellett a kobalt nélkülözhetetlen a jó teljesítményű akkumulátorokhoz. Ám a Tesla főnök Elon Musk közölte, hogy kobaltmentes akkumulátorokat szándékozik gyártani a Tesla járművek következő generációjához. Hasonlóképpen, a Volkswagen is összeállt a QuantumScape elnevezésű, San Jose-i székhelyű startup-pal, hogy a lítium-ionos akkumulátorokat kobalt-mentes szilárdtestes verzióval helyettesíthessék - de nem várnak gyors eredményeket. “Nagyon korai kutatási fázisban vagyunk ,”- mondta Axel Heinrich, a VW kutatási igazgatója. “Nem tudom megmondani, mikor tudunk előállni kobaltmentes akkumulátorokkal."
Az Apple, akit megrendített az eshetőség, hogy az iPad-ekben és iPhone-okban felhasznált kobaltot gyerekek bányásszák, úgy nyilatkozott, hogy minden olyan kohót azonosított az ellátási láncában, ahonnan kobaltot vásárolnak, és hogy független cégek rendszeresen auditálják ezeket. A cég tavaly bejelentette, hogy beszünteti a nem hivatalos kongói bányákból való beszerzést, de azzal nem ért egyet, hogy teljesen kivonuljanak a KDK-ból. “Tényleg vannak problémák a Kongói Demokratikus Köztársaságban a kobalt kézi fejtésével," - írta a cég egy a Fortune magazinnak címzett email-ben. “De mélyen hiszünk abban, hogy ha elsétálunk, az sem az emberek, sem a környezet körülményein nem javít."
A Kína Hebei tartományából származó, 30 éves felvásárló, Xu Bin Liu, ellenőrzi a Musompo piacon általa megvásárolt kobalt tisztaságát Kolwezi külterületén.
Sebastian Meyer, Fortune Magazine
Hogy csökkentsék a KDK-ra való ráutaltságukat, egyes cégek új kobalt lelőhelyek felkutatásába fektetnek. Ilyen explorációs projektek zajlanak Ausztráliában, Pápua Új-Guineában, Kanadában, és az Egyesült Államok Montana és Idaho államaiban. Ez részben az afelett való fokozódó félelemnek köszönhető, hogy Kína teszi rá a kezét a világ kobalt készleteinek oroszlánrészére. Márciusban a Glencore megállapodást írt alá arról, hogy a következő három évben a teljes kobalt termelésének egyharmadát a GEM-nek, a shenzeni székhelyű akkumulátor újrahasznosító vállalatnak ajánlja. Kína állítja elő a világ kobalt-szulfát készletének 80%-át, amely a lítium-ionos akkumulátorok egyik alkotóeleme. A londoni Benchmark Mineral Intelligence szervezet szerint pedig 2020-ra valószínűleg Kína gyártja majd ezeknek az akkumulátoroknak az 56%-át.
Ennek ellenére a KDK-ból való teljes kivonulást nehéz megoldani, amíg a kobalt kereslet ilyen magas. A kobalt-mentes akkumulátorok tömeggyártása valószínűleg még évekre van és a Kongón kívüli új bányák nyitása is évekbe telhet. “A KDK abszolút megkerülhetetlen a lítium-ionos akkumulátorok előállításához," - mondja Caspar Rawles, a Benchmark akkumulátor-technológiai elemzője. “A KDK nélkül nem lesz elég kobalt. Ez megkérdőjelezhetetlen."
Kolwezitől északra van egy UCK néven ismert falu (a kiejtése a régi rézbányája nevének francia rövidítéséből 'uszeka'). Ott, a földutak között, ahol a gyerekek kopott focilabdákat rugdosnak, van egy példa arra, hogy a Szilikon-völgy hogyan próbál megküzdeni a gyerekmunkával a fogyasztók elidegenítése nélkül.
Egy júliusi reggelen a falu egyik mellékutcájában található kis házikó udvarán három serdülő fiú hajolt össze egy furgon motorháza felett és azt vizsgálták, hogyan lehetne megjavítani azt. A fiúk egy az Apple által finanszírozott és a kongói hatóságok engedélyével futó program résztvevői, amely a Pact irányításával tavaly év végén kezdődött. A program alapötlete az, hogy a gyerekeket a bányászattól új pénzkeresési szakmák felé tereljék. Mára közel 100 tinédzsert tanítanak varrni, mobiltelefonokat javítani, képeznek ki fodrásznak, szőnyegkészítőnek, vendéglátósnak vagy más szakmunkára a Kolwezi környéki falvakban.
Nem minden család örül azonban az Apple törekvéseinek. Vannak, akik félnek, hogy elveszítik a bevételt, amelyre nagy szükségük van a túléléshez. “A szüleim azt kérdezték, miért hagynám ott a bányát,” -meséli Thomas Muyamba, egy halkszavú 16 éves, aki a jármű szerelésében segédkezik UCK faluban. Elmondása szerint 12 évesen kezdett kobaltot bányászni és napi 3 és 9 dollár között keres, ami létfontosságú segítség a családjának. Iskolába nem járhat, mondja, mivel a családja nem engedheti meg magának a tandíjat. Így aztán meggyőzte az anyját, hogy a családjának végül az lenne a legjobb, ha autószerelő lenne belőle.“ Mondtam nekik, hogy ez biztosítaná a jövőmet,” -teszi hozzá.
Kép szövege: A globális akkumulátor éhség kielégítése. A kobalt a lítium-ionos akkumulátorok fontos alkotóeleme a magas energiasűrűség és a stabilitás biztosításához. Az okostelefonok, a tabletek és újabban az elektromos járművek iránti egekbe szökő kereslet miatt a kobalt ára csúcsokat döntöget. Az ásvány a legnagyobb mennyiségben a KDK-ban lelhető fel. De az országra jellemző munkakörülmények feletti aggodalmak a vállalatokat arra kényszerítik, hogy máshol keressék ezt a nyersanyagot.
A család hasonló reményeket táplál Thomas húgát, a 15 éves Rachel-t illetően, akinek a bozontos copfjai csápokként keretezik az arcát. Rachel egyike annak a 10 lánynak, akik néhány hónappal azelőtt, hogy csatlakoztak volna az Apple által alapított projekthez, kobaltot mostak a Kolwezi-t átszelő folyóban. Ez egy eléggé alulfizetett munka és a nonprofit szervezetek szerint a fiatalok tüdejére különösen ártalmas. Most, a képzési program keretében, a lányok Singer varrógépek mellett ülnek egy fészerben Kolwezitől kb. 5 mérföldre és vásárlói megrendelésre készítenek ruhákat, amiért jutalékot kapnak.
De nem az Apple programja az egyetlen, amely a kobalt bányászatban uralkodó munkahelyi visszaélések felszámolását célozta meg. Tavaly a kínai Fém, Ásvány és Vegyszer Importőr és Exportőr Kereskedelmi Kamara is elindította a Felelős Kobalt Kezdeményezést. A projekt azokat a vállalatokat fogja össze, amelyek elfogadták az OECD kellő gondossági szabályait azzal, hogy megpróbálják kiiktatni a gyerekmunkát az ellátási láncaikból. A csoport tagjai az Apple, a Samsung SDI, a HP és a Sony. Egy másik kezdeményezés alkalmával a Huayou és más finomítók, bányavállalatok és autógyártók csatlakoztak a Jobb Kobalt projekthez, amelyet márciusban alapított a londoni RCS Global, egy a természeti kincsek ellátási láncait vizsgáló és ellenőrző szervezet. A csoport kijelentette, hogy képes lesz majd azonosítani a "legmagasabb globális szabványoknak" megfelelő kobaltot, különös tekintettel a gyerekmunkára és az emberi jogok megsértésére. A nagy nyersanyag kereskedő Trafigura pedig elkezdte regisztrálni azt a kb. 12,000 kétkezi kobalt bányászt, akik Kolwezi nagy Chemaf bányájában dolgoznak, egészségügyi és biztonsági szabványokat vezet be és a munkásokat szövetkezetekbe szervezi. Ennek eredményeként, a Trafigura szerint, a bányászok jövedelme drámaian emelkedett. .
A fogyasztás visszaesésén kívül a vállalatok aggodalma fokozódik az esetleges jogi következmények miatt: előfordulhat, hogy a befektetők beperlik őket, ha emberi jogok sérülnek. Júliusban a londoni Fém Tőzsde úgy nyilatkozott, hogy januári kezdettel minden olyan vállalatnál, amelyek a fém nyersanyagainak több, mint egynegyedét a kongói kétkezi bányákból szerzi be, kötelező lesz a független auditálás. Azokat a cégeket amelyek nem tartják be az emberi jogi szabályokat, akár el is tilthatják az LME-n való kereskedéstől. Áprilisban egy nem hivatalos WhatsApp csoport alakult a legfontosabb befektetők között, melynek célja a helyi lakosság tájékoztatása a KDK kobaltiparában zajló visszaélésekről. “Ha helyi szinten jogsérelem történik és ebből bírósági ügy lesz, akkor a keresetet nemzetközi szintre lehet emelni egy olyan cég érintettségével, amelyik a londoni tőzsdén kereskedik," - közölte Christine Chow, a londoni Hermes Investment Management igazgatója. “Nem akarok olyan telefont használni, amit egy négyéves rakott össze."
________________________________________
A cégek és a befektetők erőfeszítéseinek ellenére a tisztítási projektek mindaddig erős korlátokba ütköznek, amíg kongói emberek milliói élnek fogcsikorgató szegénységben.
Ez egyértelműnek látszik, ahogy csupán néhány mérföldre távolodunk el Kolwezi bányáitól. A tizenéves Thomas és Rachel Muyambával való találkozásunk utáni napon véletlenül újra összefutunk velük a szülőfalujukban. (A Fortune ezt a falut sem nevezi meg, mivel félő, hogy a hatóságok a még mindig kobaltot bányászó falusi gyerekeket vennék célba, amiért engedély nélkül újságírókkal beszéltek.)
Ahogy az apró, sártéglából épült lakóház előtt ülünk, ahol Thomas és Rachel a családjukkal él, érthető, hogy anyjuk és nagyapjuk nehezen egyezett bele, hogy az Apple képzési programjaira járjanak és felhagyjanak a kobalt bányászattal. A gyerekek még mindig csak a töredékét keresik annak, amit a bányában kerestek. Így a családnak össze kell húznia magát.
Balra: a 16 éves Thomas Muyamba egy autó motorján dolgozik a tanárával, Vincent Kalangi-val. Muyamba régebben kobaltot bányászott, de most egy Apple által finanszírozott gyakornoki programban vesz részt. Jobbra: Muyamba, ingben, barátjával, a 15 éves Lukasával, aki heti hat napon át napfelkelte előtt kel, hogy dolgozni menjen a kobaltbányákba. Fotó: Sebastian Meyer - Fortune Magazine
Mialatt beszélgetünk és tömeg gyűlik körénk, megkérdezem a gyerekeket, ki bányászik még mindig kobaltot. Sok kéz lendül a magasba - köztük a 15 éves Lukasáé, akinek ebben a faluban a 12 órás munkanapja hajnali 5 órakor kezdődik.
Úgy tűnik, hogy ezeknek a gyerekeknek a mindennapos kobalt bányászattal járó kimerítő munka még mindig megéri annak ellenére, hogy egyre több az olyan vállalatok által támogatott program, amely arra serkenti őket, hogy hagyjanak fel vele. Lukasa jövedelme—$9 a jobb napokon—sokkal több, mint amit Thomas keres az Apple-támogatta munkával, mint autószerelő gyakornok, és megegyezik Rachel egy heti bérével a varrodában. Rachel azt mondja, reméli, hogy néhány év múlva varrónőként stabil keresete lesz. "Saját boltot nyitok," - mondja.
Ha Rachel-nek sikerül megvalósítani a terveit, az annak a ritka esete lesz, hogy egy kongói gyerekbányász a kobalttal szerzett puszta túlélés fölé emelkedik. A technológiai és járműipari vállalatok remélik, hogy még gyerekek ezrei találnak kiutat a bányákból, és ezzel a technológiai iparág kivédheti a fogyasztók haragját, még akkor is, ha folytatja Kongó óriási ásványvagyonának megcsapolását azért, hogy az akkumulátor igényeinknek eleget tehessen.
Ez a cikk eredetileg a Fortune 2018. szeptember 1-i számában jelent meg.
A Jane Goodall Intézet a probléma megoldása érdekében indította el 2018-ban a Passzold vissza, Tesó! elnevezésű használt mobiltelefon visszagyűjtő kampányát, melyhez egy ismeretterjesztő előadás, és oktatási háttéranyag kapcsolódik, melyekkel a tanintézményekben, a cégeknél és a rendezvényeken megismerheti a hallgatóság a mobiltelefonok, és az elektromos auók igazi árát.
Csatlakozz közösségedddel te is a kampányhoz: https://www.janegoodall.hu/programjaink/passzold-vissza-teso-mobil-ujrahasznositas
Idén, és 2025-ben a Telekom támogatásával juthatunk el még több tanintézménybe.
